Elnökválasztás és népszavazás a Moldovai Köztársaságban - Küszöbön az Európa-párti referendum érvényessége

Vasárnap reggel 7 órakor megnyitottak a szavazóhelyiségek a Moldovai Köztársaságban, ahol az elnökválasztás első fordulóját és az alkotmány módosításáról szóló népszavazást tartják.

2 714 239 választópolgár szerepel a választói névjegyzékben. A 17 órai adatok szerint a népszavazáson a részvételi arány már elérte a 32,11 százalékot – közli Angelica Caraman, a Központi Választási Bizottság (CEC) elnökére hivatkozva a Digi24.

A referendum célja, hogy az ország alkotmánymódosítással megtegye az első lépést az Európai Unióhoz való csatlakozás felé. A népszavazás érvényességi küszöbe 33,3 százalék.

17:10-es frissítés szerint a parlamenti elnökválasztáson eddig több mint 1 143 000 választópolgár adta le szavazatát, ami a választói névjegyzékben szereplők több mint 43 százalékát jelenti. 

A referendum érvényesítéséhez szükséges minimális részvétel 33,3 százalék, amit a választás végéig nagy valószínűséggel elérnek. 

Maia Sandu: „Moldova helye Európában van”

Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság hivatalban levő elnöke optimizmusának adott hangot a népszavazás eredményei kapcsán. „Ez a nap történelmi jelentőségű lehet Moldovában. Az ország jövője az Európai Unióhoz való csatlakozással biztosítható, amely jobb életkörülményeket, biztonságot és demokratikus értékeket garantál” – mondta.

Hozzátette, hogy a magas részvételi arány arra utal, hogy a polgárok egyértelműen támogatják Moldova európai jövőjét. Maia Sandu arra kérte a választókat, hogy minél többen vegyenek részt a szavazáson, és tegyék egyértelművé az ország irányát.

Fotó: euronews.com

Több mint 70 választási incidens

A moldovai rendőrség több mint 70 választási incidenst jelentett a nap folyamán. A leggyakoribb szabálytalanságok között a szavazólapok lefotózása, bujtogatás, valamint szervezett szállítások szerepeltek. A hatóságok folyamatosan figyelemmel kísérik a szavazóhelyiségeket, hogy biztosítsák a választás tisztaságát.

Moldova számára a referendum nem csupán egy egyszerű alkotmánymódosítást jelent, hanem a geopolitikai jövőjének meghatározását is, hiszen az ország stabil európai integrációja gazdasági és társadalmi fejlődést hozhat. A végleges eredmények az éjszaka folyamán várhatóak.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?