Ciolacu: Oroszország „elszigeteltségbe és szegénységbe” taszítaná Moldovát

A Moldovai Köztársaság európai útja a moldovai polgárok jólétéhez fog vezetni, Oroszország nem jelent garanciát Moldova számára - jelentette ki Marcel Ciolacu román miniszterelnök pénteki chişinăui hivatalos látogatásán.
A román miniszterelnök és moldovai hivatali kollégája, Dorin Recean négyszemközti megbeszélésük után nyilatkoztak közösen a sajtónak. „Ismerem a Románia előtt álló kihívásokat, ismerem az egész Európa előtt álló kihívásokat, akárcsak önök. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül a nemzetközi kontextust és az európai és közel-keleti biztonsági válságokat. Természetesen a legnagyobb kihívások a gazdasági területen vannak. Ráadásul Romániában és a Moldovai Köztársaságban is választási év van” - idézte az Agerpres Ciolacut.

A kormányfő gratulált a moldovai miniszterelnöknek és csapatának ahhoz, hogy a választási időszak politikai költségeitől és vitáitól függetlenül szilárdan kitartottak az ország európai útja mellett. Szilárd meggyőződése - szögezte le -, hogy ez az európai út valójában a Moldovai Köztársaság polgárainak jólétéhez vezet. Azt is hangsúlyozta, hogy Románia és a Moldovai Köztársaság között „testvéri” kapcsolat van, és a legfontosabb közös cél jelenleg az utóbbi európai integrációja.

Ciolacu kitért Románia uniós tagságának hozadékaira is, megemlítve többek között, hogy az országos nettó átlagbér elérte az 1100 eurót, az átlagnyugdíj az 550 eurót. Ugyanakkor meggyőződését fejezte ki, hogy az uniós integráció Moldovának is meghozza ezt a prosperitást, és az országnak az Európai Unióban van a helye. A közelgő választások kapcsán kifejtette: nem szólhat és nem is akar beleszólni a szomszéd ország belügyeibe, de annyit megjegyez, hogy Oroszország semmiféle garanciát nem jelent az ország számára, csak „elszigeteltségbe és szegénységbe” taszítaná Moldovát, nem hozna sem biztonságot, sem fejlődést.

Marcel Ciolacu Maia Sandu moldovai elnökkel is tárgyalt Chisinauban Fotó: Marcel Ciolacu Facebook oldala

Ezzel kapcsolatban kiemelte a közös programok fontosságát, amelyek összekötik például a két ország vasúti, közúti és energetikai infrastruktúráját is, bizonyos fokú stabilitást nyújtva az energiabiztonság terén a Moldovai Köztársaságnak is. Fontosnak tartotta azonban megjegyezni, hogy Romániának a híd szerepét kell biztosítania Moldova és Európa között, és nem az a cél, hogy az ország teljes egészében Romániától függjön, de az integráció megvalósításáig országunk támogatja szomszédját a kihívások legyőzésében.

Dorin Recean moldovai kormányfő kijelentette, hogy a Romániával való partnerség elmélyítése a gazdaság, kereskedelem és az infrastruktúra terén „garanciát jelent” az ország uniós csatlakozási folyamatának felgyorsítására. Kiemelte, hogy a két ország közötti gazdasági kapcsolat és kereskedelem folyamatosan erősödött, és Románia a legnagyobb és legstabilabb piac a moldovai export számára, ugyanakkor a legfontosabb szövetséges az ország európai integrációs útján.

Dorin Recean szerint Románia mindig 'megbízható partner' volt, és 'értékes támogatást nyújtott a legnehezebb pillanatokban' Moldvának, ez a szoros barátság pedig kitűnik a számos közös projektből is. Többek között megemlítette, hogy Románia hozzájárult több mint ezer óvoda felújításához, 40 iskolának juttatott iskolabuszt, a romániai iskolákban és egyetemeken 2500-nál több moldovai diák tanulhat ösztöndíjjal, hogy aztán hazatérve hozzájáruljon hazája fejlesztéséhez. Románia emellett „aktívan hozzájárul" a román nyelvű oktatás minőségének javításához a nemzeti kisebbségek iskoláiban, idén nyáron is 107 moldovai tanár vett részt továbbképzéseken romániai egyetemeken.

A moldovai miniszterelnök említést tett a múlt héten aláírt szerződésről, amelynek célja egy új Prut-híd építése. „A hídnak 2026-ra kell elkészülnie. Egy új, négysávos híd, amely a szó szoros és átvitt értelmében is gyorsabban visz minket Romániába és az Európai Unióba. Ez a projekt nem csak a közlekedést és a kereskedelmet fogja megkönnyíteni országaink között, hanem megnyitja majd az utat az új beruházások előtt is. Az új híd közvetlen összeköttetést biztosít számunkra az A7-es autópályával, Bukaresten keresztül Thesszaloniki felé, valamint az A8-as autópályával Budapest, Bécs és Párizs felé” - mutatott rá Recean. 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?