Mióta a Trump‑kormány eltávolította Nicolás Madurót, Venezuela pénzügyeit, erőforrásait és politikai döntéseit az Egyesült Államok külügyminisztere irányítja. Eközben egyre nő a lakosság elégedetlensége az amerikai gyámság miatt, amely gazdasági javulást és demokratikus átmenetet ígért.

„Nincs szükségünk a Hormuzi‑szorosra. Több olajunk van, mint bármely más országnak a világon. Ha hozzávesszük Venezuelát – elképesztő, hatalmas mennyiségű olajjal, amit mi ellenőrzünk –, akkor a világ készleteinek több mint 50 százaléka a miénk” – magyarázta hétfőn az amerikai elnök, amikor arról beszélt, miért vetne ki 20 százalékos szállítási illetéket a szoros „őrangyalaként” az áthaladó hajókra.

Alig 24 órával később Trump visszavonta a tervet, ám Venezuelával kapcsolatban nem túlzott. A New York Times oknyomozó riportja szerint mióta egy amerikai kommandó január 3‑án elrabolta Madurót és feleségét, Marco Rubio külügyminiszter de facto kormányzóként irányítja Venezuelát. A lap több mint egy tucat, mindkét kormányhoz közel álló forrás alapján állítja: noha Rubio nem járt Caracasban, olyan módon gyakorol hatalmat egy elvileg szuverén ország felett, amire 2003 – Irak amerikai megszállása óta – nem volt példa.

A cikk részletesen bemutatja Rubio kapcsolatát Delcy Rodríguezzel, Venezuela ügyvezető elnökével. A Times szerint január 3‑án, röviddel a Maduro‑házaspár túszul ejtése után – a kubai származású és spanyolul anyanyelvi szinten beszélő – Rubio felhívta Rodríguezt, és választás elé állította: működjön együtt az Egyesült Államokkal, vagy tanúja lesz egy szélesebb körű támadásnak Venezuela infrastruktúrája, katonai bázisai és vezetői ellen. Némi alkudozás után Rodríguez asszony igent mondott. Azóta a két politikus rendszeresen vált üzenetet WhatsAppon: születésnapi jókívánságokat, szelfiket, pletykákat. Mindazonáltal ez egy rendkívül egyenlőtlen viszony, amelyben – a szuverenitást és a nemzetközi jogot félretéve – a győztes mindent visz.

A lap megjegyzi: ehhez fogható eset 80 éve, a Fülöp-szigetek – az USA utolsó jelentős formális gyarmata – függetlenné válása óta nem fordult elő. Az amerikai külügyminiszter, egyben nemzetbiztonsági tanácsadó dönt Venezuela pénzügyeiről, az erőforrások elosztásáról, felügyeli a caracasi kormányzati döntéseket, sőt a kommunikációt is. Amikor február végén az USA és Izrael megtámadta Iránt, Venezuela hagyományos szövetségesét, Yvan Gil külügyminiszter egy bátortalan X-bejegyzésben elítélte az agressziót. A Trump-adminisztráció állítólag felszólította Rodríguez asszonyt, hogy a posztot távolítsák el – ami meg is történt. A caracasi vezetőket figyelmeztették: a jövőben tartózkodjanak az USA ellenfeleinek nyilvános támogatásától.

A Times egy másik példaként említi, hogy Rubio májusban a venezuelai kormányt megelőzve jelentette be Rodríguez indiai látogatását, meglepve a venezuelai tisztviselőket és a külföldi diplomatákat. Amikor a Fox News egyik műsorvezetője interjúra kérte fel Rodríguezt, ő azt válaszolta: ehhez Trump jóváhagyása is kell – a történetet az amerikai elnök azóta is szívesen meséli.

Washington befolyása az olajbevételeken túlra is kiterjed: Rubio csapata készíti elő azokat a szankció alóli felmentéseket (engedélyeket), amelyekkel cégek üzletelhetnek Venezuelával. A külügyminiszter figyelmeztette Rodríguez kormányát, hogy tartózkodjon az amerikai érdekekkel szemben álló szereplőkkel (pl. Oroszországgal) való üzleti kapcsolatoktól. Maduro bukása után a venezuelai állami olajtársaság csendben átvette azoknak az olajprojekteknek az irányítását, amelyeket korábban az orosz állami Rosznyefttel közösen működtetett. Rodríguez a fontosabb kormányzati kinevezéseket – például a védelmi miniszterét – is egyezteti Rubióval.

Sok venezuelai megkönnyebbüléssel fogadta Maduro bukását, majd értetlenül nézte, ahogy a Trump-adminisztráció szövetségre lép a korábbi rezsim kulcsembereivel. A Times értékelése szerint Rubio venezuelai politikája éles fordulatot jelent egy olyan politikus pályáján, aki karrierje nagy részében a latin-amerikai demokrácia bajnokaként pozicionálta magát. A külügyminiszter továbbra is azt állítja, hogy végső célja a demokratikus átmenet. Háromlépcsős tervet hirdetett meg, amelyben a szabad választások a gazdasági helyreállítás és stabilizáció után következnének. A múlt havi földrengések – saját szavai szerint – „visszavetették” ezt a törekvést, ugyanakkor az ország gazdasági talpra állása kulcsfontosságú Trump végső céljához: a venezuelai olaj amerikai érdekek szerinti biztosításához. A földrengések után az USA 900 katonát és 400 millió dollár segélyt küldött Venezuelába, a választások időpontja azonban továbbra sem tisztázott – a cikk szerint ma inkább Rubio, mint Rodríguez kezében van a döntés.

Az amerikai „gyámság” miatti türelmetlenség egyre erősebben érződik – mind a politikai elit, mind a lakosság körében. Bár az olajkitermelés nő, a többletbevétel nem jelenik meg az államkasszában. A bolívar gyengül, a gazdaság stagnál, az infláció továbbra is rekordmagas. Caracas utcáin ma ez a leggyakoribb beszédtéma az El País szerint – „Donald Trump állításaival ellentétben a venezuelaiak nem táncolnak örömükben az utcákon”.

A hangulatot jólmutatja a hírhedt bandavezér, Niño Guerrero likvidálása. A hírt Caracasban inkább hitetlenkedve fogadtak, mint elégedetten – sokan az amerikai fegyveres erők venezuelai szabad mozgását kifogásolják. Május 23‑án amerikai katonai repülőgépek szelték át Caracas égboltját, és a nagykövetség közelében szálltak le – néhány nappal azután, hogy Dan Caine tábornok Delcy Rodríguez távollétében látogatott az országba.

Az ellenzék egy része gyámságnak, a chavista keményvonalasok „gyarmati felügyeletnek” nevezik az amerikai szerepvállalást. A Hugo Chávez által egykor alapított Egységes Szocialista Párt (PSUV) több vezetője nyíltan ellenállásra szólít fel.

Sokak várakozásaival ellentétben a két kormány közötti tárgyalások ma már nem a demokráciáról vagy az emberi jogokról szólnak, hanem kizárólag az olaj-, energia- és bányászati törvényekről, a biztonságról, a külföldi tőke feltételeiről. A Maduro idején bebörtönzött politikai foglyok közül több száz ma is rácsok mögött van. Fennáll a veszély, hogy a rezsim stabilizáció ürügyén– amerikai támogatással – tartósítja hatalmát.