Az Egyesült Államok szankciói, különösen az olajembargó, kritikus humanitárius helyzetet idéztek elő Kubában. Donald Trump abban bízik, hogy sikerülhet neki, amivel tizenhárom előző elnökség hiába próbálkozott: megbuktatni a Fidel Castro forradalmával közel hét évtizede hatalomra került havannai rezsimet.

Szerdán egy Floridában bejegyzett gyorshajó közelítette meg Kuba partjait, fedélzetén tíz fegyveres férfival. A kubai belügyminisztérium közlése szerint a hajóról tüzet nyitottak a határőrökre, akik viszonozták a lövéseket; négyen meghaltak, hatan megsebesültek. A hatóságok állítása szerint a csoport kubai származású amerikai emigránsokból állt, akik fegyveres beszivárgást kíséreltek meg. A helyszínen fegyvereket, Molotov‑koktélokat és védőfelszerelést találtak. Szintén havannai közlés szerint őrizetbe vettek egy másik férfit is, aki repülővel érkezett a szigetre, és a kubai hatóságok szerint beismerő vallomást tett: állítólag az Egyesült Államokból küldték, hogy segítse a fegyveres beszivárgást.

Az amerikai fél tagadja, hogy a művelethez köze lenne. A floridai főügyész vizsgálatot indított, míg Marco Rubio külügyminiszter kijelentette: nincs szó amerikai kormányzati akcióról. Az Associated Press szerint a kubai kormány által azonosított „terroristák” közül legalább kettő olyan Floridában élő emigráns csoportok tagja, amelyek nyíltan szorgalmazzák a havannai rezsim megbuktatását. Az egyik halott, Michel Ortega Casanova testvére a hírügynökségnek elmondta, hogy fivére több mint 20 éve élt az Egyesült Államokban, amerikai állampolgár volt, és kamionsofőrként dolgozott. Misael Ortega Casanova szerint testvére „ördögi megszállottsággal” hitt Kuba felszabadulásában. „Annyira megszállottá váltak, hogy nem gondoltak a következményekre vagy az életükre” – mondta hozzátéve, hogy a család nem tudott a tervről. Misael azt mondta, hogy nem ismeri fel a kubai kormány által kiadott többi nevet.

Az incidens rendkívül kényes pillanatban következett be. Január elején az amerikai kormány elfogta – a helyiek szerint elrabolta – Venezuela elnökét, Nicolás Madurót, aki hosszú éveken át Kuba elsőszámú támogatója volt. A szigetországnak naponta 100 ezer hordó olajra van szüksége, aminek nagy részét Venezuela szállította. Miután az amerikai kormány átvette az irányítást a venezuelai olaj felett, Mexikó rövid ideig pótolta a kiesést, de Donald Trump vámfenyegetései miatt visszakozott.

Két hete az Izvesztyija című orosz lap a kubai orosz nagykövetségre hivatkozva közölte, hogy Oroszország kész enyhíteni az amerikai nyomásgyakorlás következményeként előállt üzemanyaghiányt. Múlt héten az orosz elnök személyesen is támogatásáról biztosította a Moszkvában tárgyaló Bruno Rodríguez kubai külügyminisztert. Nem tudni azonban, hogy útnak indult-e az ígért orosz olajszállítmány, és ha igen, megérkezett-e a szigetországba.

Kuba saját forrásokból az energiaigényének mintegy 40 százalékát képes fedezni. Elemzők szerint a szigetország március végére teljesen kifogyhat az üzemanyagból.

Az amerikai blokád eredményeként fokozódó humanitárius válság alakult ki Kubában. Egyre hosszabbak a rendszeres áramszünetek, a közszállítás megbénult, bezártak az iskolák, egyetemek; a kórházakban csak a sürgősségi eseteket látják el; a városok utcáin hegyekben áll a szemét. A turisztikai szektor – a rezsim egyik utolsó bevételi forrása – is leállt, miután a kubai hatóságok közölték a nemzetközi légitársaságokkal, hogy nem tudják biztosítani a szigeten leszálló repülőgépek feltöltését üzemanyaggal.

Kanada múlt szerdán közölte, hogy mintegy 6 millió dollár értékű élelmiszersegélyt küld az ENSZ-en keresztül. Mexikó múlt kedden két haditengerészeti hajót küldött az országba, amelyek több mint 1100 tonna ellátmányt szállítottak, köztük babot és tejport. Kubának azonban olajra lenne szüksége – az üzemanyaghiány és az élelmiszerárak emelkedése miatt a kubai gazdaság szabadesésben van.

Számos elemző az elmúlt napokban arról írt, hogy Donald Trumpnak sikerülhet, amivel tizenhárom előző amerikai elnökség hiába próbálkozott: megbuktatni a Kubában hatvanhét éve regnáló kommunista rendszert.

Az Egyesült Államok a Fidel Castro által vezetett 1959-es forradalom óta stratégiai fenyegetésként tekint a szigetre, amely mindössze 150 kilométerre fekszik Floridától.

A hidegháború éveiben az amerikai hírszerzés legalább nyolcszor próbálta megölni Fidel Castrót. 1961-ben a CIA által kiképzett kubai emigránsok partraszállása a Disznó‑öbölben katasztrófába torkollott. Közel három évtizeddel később napvilágot látott a CIA belső vizsgálatáról készült jelentés, amelyből kiderült, hogy az amerikai hírszerzés úgy próbálta megszervezni a rendszerváltást, hogy nem ismerte a kubai környezetet, ügynökei nem beszélték a helyiek nyelvét, és lenézték a kubai emigránsokat, akiket maguk választottak ki Castro leváltására.

Elődeivel ellentétben Barack Obama bájoffenzívával próbálkozott. Több mint 50 év után helyreállította a diplomáciai kapcsolatokat Washington és Havanna között, és enyhítette az utazási és kereskedelmi korlátozásokat. Úgy gondolta, hogy a gazdasági kapcsolatok bővítése, az információáramlás és az emberek közötti közvetlen kapcsolatok belülről mozdítják elő a demokratikus változásokat. 2021-ben jött Trump, aki visszafordította az enyhülési folyamatot, és a legkeményebb nyomásgyakorlást vezette be ismét. A Trump‑kormányzat mostani politikája – az olajszállítmányok leállítása, a turizmus és a devizabevételek elfojtása, a kubai orvosi missziók visszaszorítása – egyetlen célt szolgál: olyan gazdasági nyomást gyakorolni, amely megrendíti a kommunista államot.

A kubai forradalom hatvanhét éve alatt a szigetország sok válságot túlélt: a Szovjetunió összeomlását, az azt követő „különleges időszakot”, a venezuelai olajszállítmányok ingadozását, a turizmus összeomlását a Covid-járvány idején. A rezsim mindig talált valamilyen mentőövet, de most az ország a legsúlyosabb gazdasági válságát éli át, és sokan úgy látják, a kubai rezsim valóban a végét járja.

Három forgatókönyv körvonalazódik: egy szélesebb tiltakozási hullám, ami társadalmi robbanáshoz vezet; egy tárgyalásos átmenet, de akár az is, hogy a rezsim ezúttal is túléli a válságot. A kubai állam történelmi képessége a túlélésre nem lebecsülendő, különösen ha Oroszország vagy mások valódi segítséget nyújtanak.

Nem kis meglepetésre éppen a szerdai hajóincidens előtt egy nappal Washington bejelentette, hogy enyhíti a kubai olajembargót, engedélyezi az üzemanyag-importot a magánvállalatok számára. A szállítások várhatóan jóval kisebbek lesznek, mint amire a szigetnek szüksége lenne, így az enyhülés inkább kommunikációs fogásnak tűnhet. A nyomás a havannai hatóságokon nem csökken érdemben, de az Egyesült Államok elmondhatja, hogy embargója nem a kubai népet, hanem csupán a kommunista vezetést hivatott sújtani.

Van egy másik olvasat is. A Trump-kormányzat nem akar menekülthullámot, illetve hatalmi vákuumot. Márpedig nem világos, ki venné át az ország vezetését, ha az amerikaiak legvérmesebb álma valóra válna, és Havannában megbukna a kormány. Kubában nincs politikai ellenzék, és nem valószínű, hogy a lakosság elfogadna egy emigrációból érkező vezetőt.

Sajtóértesülések szerint Marco Rubio amerikai külügyminiszter a napokban tárgyalt Raúl Guillermo Rodríguez Castróval, a volt kubai elnök unokájával. Szerdai nyilatkozatában pedig utalt arra, hogy a washingtoni vezetés a „venezuelai megoldást” favorizálja: vagyis nem erőltetik a rendszerváltást, ha a rezsimen belül találnak olyan vezetőt, aki hajlandó gazdasági – és némi politikai – nyitásra.