Trump felszólította Kubát: „Most kössenek alkut, mielőtt túl késő lesz”

Donald Trump amerikai elnök az Egyesült Államokkal való megegyezésre szólította fel Kubát, miután az elveszítette legnagyobb támogatójaként Venezuelát – írja az MTI.

Az elnök a Truth Social internetes közösségi oldalán vasárnap tett bejegyzésében arra hívta fel a figyelmet, hogy a jövőben Kuba nem számíthat a Venezuelából érkező segítségre kőolaj és pénz formájában. 

Donald Trump | Fotó: Agerpres/EPA

„Kuba sok éven keresztül élt a Venezuelából érkező nagy mennyiségű kőolajon és pénzen”. Cserébe „biztonsági szolgálatot” nyújtott a két utolsó venezuelai diktátor számára” – írta Donald Trump, hozzátéve, hogy ennek most vége szakadt.

Emlékeztetett arra, hogy a Nicolás Maduro venezuelai elnök elfogására az év elején indított amerikai katonai akció során számos kubai halt meg, aki az államfő biztonságáért volt felelős. Hozzátette, hogy Venezuelának többé nem lesz szüksége a kubaiak által nyújtott védelemre, mert „most ott van az Egyesült Államok, a világ legerősebb hadseregével, hogy megvédje őket, és amit meg is fog tenni”.

„Nem lesz több olaj vagy pénz Kubának – zéró! Javaslom, hogy kössenek egyezséget, még mielőtt túl késő lesz” – fogalmazott Donald Trump.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?