Miért van szüksége a világ legnagyobb olajexportőrének még egy kis olajra?
Az Egyesült Államok az elmúlt években a világ legnagyobb olajexportőrévé tornázta fel magát, de az amerikai finomítók a „nehezebb” venezuelai kőolaj nélkül nem működnek gazdaságosan.
Amerikai és nemzetközi olajcégek versenyt futnak az idővel, hogy részt vehessenek a Venezuela felől induló új kőolaj‑exportban. A diktatórikus eszközökkel kormányzó Nicolás Maduro eltávolítása után az Egyesült Államok határozatlan időre átvette a latin‑amerikai ország olajexportjának és bevételeinek irányítását. Donald Trump világossá tette, hogy Venezuela hatalmas olajtartalékaira úgy tekint, mint az amerikai beavatkozás költségeinek egyfajta ellentételezésére – amiből stabil bevételi forrás teremthető az USA számára.
De fontosak a geopolitikai megfontolások is. A venezuelai olajtartalékok ellenőrzése azt jelentené az USA számára, hogy megnőne a befolyása a globális olajárakra, és erősödne a pozíciója Oroszországgal és a közel‑keleti olajállamokkal szemben.
Decemberben egyesek még azzal érveltek a venezuelai rezsimváltás ellen, hogy az Egyesült Államok – a szintén hamis ürüggyel lerohant – Irak olajtermelésének növekedéséből is alig nyert valamit. Szaddám Husszein bukása után Irak napi 2 millió hordóval növelte a kitermelését, miközben az amerikai palaolaj‑termelés ma már napi 9 millió hordó, vagyis több mint négyszerese az iraki növekménynek. Ha a Maduro‑rezsim bukása után Venezuela növelné a termelését, annak hatása a világpiacra hasonlóan mérsékelt lenne.
Ezzel szemben Scott Bessent amerikai kereskedelmi miniszter nem sokkal Maduro elrablása előtt egészen másként vélekedett. Szerinte igenis fontos lehet a venezuelai olaj az amerikai fogyasztók számára. Ha Venezuelában politikai változás történik, vagy ha Oroszország és Ukrajna között béke születik, akkor megnőhet a globális olajkínálat, ami csökkentené az energiaárakat – magyarázta a Fox News műsorában a republikánus politikus hozzátéve, hogy az energiaárak határozzák meg a megélhetési költségeket.
Túl sok a „könnyű” olaj
Létezik egy harmadik motiváció is: az amerikai finomítóknak a globális piaci feltételektől független, pusztán műszaki okokból nagy szükségük van a venezuelai olajra. Annak ellenére is, az Egyesült Államok az elmúlt években a világ legnagyobb olajexportőrévé tornázta fel magát a kőzetrepesztéses módszer (fracking) tökéletesítésének köszönhetően.
A világban száznál is többféle kőolaj létezik, amelyek eltérő viszkozitásúak, azaz nehezek (heavy) vagy könnyűek (light), illetve eltérő kéntartalmúak: édesek (sweet) vagy savanyúak (sour).
A kőzetrepesztéssel kinyert amerikai palaolaj jellemzően könnyű és alacsony kéntartalmú, miközben az amerikai finomítók és petrolkémiai cégek vezető iparági érdekképviseletének weboldalán elérhető adatok szerint az Egyesült Államok kőolajfinomítóinak mintegy 70 százaléka a nehezebb kőolajokra (heavy crude) van optimalizálva, azok pedig a legkisebb költséggel a közeli Venezuelából importálhatók. A következő opció Szaúd-Arábia vagy az Orosz Föderáció.
Jelentős növekedés már rövid távon
Venezuela rendelkezik a világ legnagyobb ismert olajtartalékával, azonban a több mint 300 milliárd hordónyi készlet csak egy kis töredékét termelik ki: az ezredfordulón még napi 3 millió hordó kevesebb mint egyharmada jut el a finomítókba. Ez részben a rossz menedzsmentre vezethető vissza, de a fő ok az, hogy az országot szigorú nemzetközi szankciók sújtják.
Az első büntetőintézkedéseket bő évtizede vezette be Barack Obama akkori amerikai elnök. 2022-ben aztán, amikor a Brent nyersolaj hordónkénti ára meghaladta a 120 dollárt (jelenleg 60 körül van), a Biden-kormányzat engedélyezte a Chevron venezuelai tevékenységét. Hivatalba lépése után Trump elnök bejelentette, hogy visszavonja a licencet, ennek ellenére az engedélyt júliusban egy évvel meghosszabbították.
Venezuela októberben valamivel több mint 780 ezer hordó kőolajat exportált naponta, ebből 100 ezret az Egyesült Államokba – a Chevron révén –, a többi közvetlenül vagy közvetve Kínába ment.
Venezuela már rövid távon is jelentősen növelhetné olajtermelését. A Wood Mackenzie elemzői szerint Venezuela olajipara jelenleg leromlott állapotban van, de működőképes. A problémát az okozza, hogy nincs elég pénz a karbantartásra és fejlesztésre, illetve a szankciók miatt távol maradnak a külföldi cégek és technológiák. Azonban sok venezuelai olajkút nem igényel új beruházást, hanem egyszerűen rendbe kell hozni. Viszonylag kis beruházással akár két éven belül megduplázható a jelenlegi termelés.
Olaj igen, demokrácia talán
A venezuelai ellenzék vezetője, María Corina Machado több alkalommal megígérte, hogy hatalomra kerülése esetén az első száz napon megnyitja a venezuelai energiapiacot a külföldi befektetők előtt. Tizenkétpontos terve az olajszektor tekintetében 420 milliárd dolláros potenciális beruházással számol 15 éves távlatban. Víziója szerint Venezuela válna Latin-Amerika energiaközpontjává, a termelési kapacitást napi 4 millió hordóra növelnék. A venezuelai ellenzék reformprogramja – a jogállamiság helyreállításától a gazdaság újraindításáig – az Egyesült Államok számára stratégiai partnerséget kínálna.
Mára azonban világossá vált, hogy Donald Trump nem igényli a venezuelai ellenzék szolgálatait. „Csodálatos gesztusnak” nevezte, hogy Machado neki ajándékozta a Nobel-díját, de egyúttal jelezte, hogy „nagyon jól kijönnek egymással” Delcy Rodríguezzel, az autokrata Nicolás Maduro korábbi helyettesével, aki ideiglenes elnökként átvette Venezuela irányítását. Trump „nagyszerű embernek” nevezte Rodríguezt. Trump venezuelai politikájában az olajhoz való hozzáférés és a stabil partnerkapcsolat fontosabb, mint a demokratikus ellenzék támogatása – állapította meg a New York Times.
CSAK SAJÁT
.jpg)
