EMA-tisztségviselő: van összefüggés az AstraZeneca vakcinája és a vérrögképződés között

Marco Cavaleri, az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) vezető tisztségviselője egy olasz lapnak adott interjúban jelentette ki, hogy összefüggés van az AstraZeneca brit-svéd gyógyszercég és az Oxfordi Egyetem által kifejlesztett vakcina és a vérrögképződéses esetek között.

Az EMA oltási stratégiával és egészségvédelemmel foglalkozó egységének vezetője az Il Messaggero című lapnak adott interjúban úgy fogalmazott: véleménye szerint most már ki lehet mondani, hogy világos, hogy van összefüggés a vakcina és az utóbbi hetekben tapasztalt vérrögképződéses esetek között, de azt még nem tudni, hogy pontosan mi váltotta ki ezeket a reakciókat.

Utalt arra, hogy az EMA várhatóan órákon belül hivatalosan is megerősíti ennek az összefüggésnek a fennállását.

Néhány hete merült fel aggodalom amiatt, hogy néhány esetben agyi trombózis lépett fel olyanoknál, akiket előzetesen az AstraZeneca vakcinájával oltottak be. Elővigyázatosságból több ország leállította a 60 év alatti korosztály oltását ezzel a vakcinával, amíg nem tudnak meg többet erről a jelenségről.

Ugyanakkor mindeddig még egyetlen hatóság sem mondta ki, hogy okozati összefüggés lenne az AstraZeneca-vakcina alkalmazása és a vérrögképződéses esetek között. A brit gyógyszerfelügyelet (MHRA) kimutatása szerint az Oxford/AstraZeneca-oltóanyagból eddig több mint 18 millió adagot adtak be Nagy-Britanniában, és az e vakcinával beoltottak közül harmincnál fordult elő vérrögképződés, az esetek zömében az agyi trombózis egy ritka formája, és hét páciens meghalt.

A brit hatóság ugyanakkor - az EMA eddigi álláspontjával összhangban - azt hangsúlyozta, hogy az adatok változatlanul arra vallanak, hogy e vakcina alkalmazásának előnyei messze felülmúlják az esetleges kockázatokat. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is az AstraZenecával való oltás folytatását javasolta március közepén.

Az AstraZeneca gyógyszercég március végén azt hangsúlyozta, hogy nincs bizonyíték arra, hogy komoly kockázat állna fenn az oltóanyag használata és a vérrögképződés között, és egy szombati nyilatkozatukban pedig biztosítottak afelől, hogy a cég legfontosabb prioritása a páciensek biztonsága.

(Címlapi illusztráció forrása: MTI)

banner_fqCTjirk_Double Rise 3oo.jpg
banner_slFPWcPP_WhatsApp Image 2021-07-23 at 15.48.23 79o.jpg

Kapcsolódók

Kimaradt?