Biden: az Egyesült Államok súlyos pénzügyi szankciókat rendelt el orosz bankok és oligarchák ellen

Az Egyesült Államok súlyos pénzügyi szankciókat rendelt el orosz bankok és oligarchák ellen, miután Moszkva kirívóan megsértette a nemzetközi jogot azzal, hogy behatolt Ukrajnába - jelentette be Joe Biden amerikai elnök kedden, a Fehér Házban elmondott beszédében.

Az amerikai elnök Moszkva lépéseit az „Ukrajna elleni orosz invázió kezdetének” minősítette. Majd közölte: „bejelentem a szankciók első részletét, amely súlyos költségekkel sújtja Oroszországot tegnapi tettei miatt”. Leszögezte, hogy amennyiben Oroszország fokozza katonai jelenlétét, az Egyesült Államok is további szankciókat vezet majd be. Oroszország „nagy árat fizet majd”, ha folytatja akcióit - tette hozzá. Joe Biden | Fotó: Agerpres/EPA
Az elnök közölte, hogy két nagy orosz pénzintézettel - a Vnyesekonombankkal és az általa „katonai banknak” nevezett Promszvjazbankkal - szemben „teljes kizáró szankciót” vezetnek be. Szankciókat vezetnek be az orosz szuverén államadóssággal szemben is, amely - mint fogalmazott - azt jelenti, hogy „elzárjuk az orosz kormányt a nyugati finanszírozástól”. Az amerikai elnök szerint az intézkedés bevezetését követően Moszkva „nem kereskedhet új adósságával sem az amerikai, sem az európai piacon”.

„Az orosz elitekkel és családtagjaikkal szemben is szankciókat fogunk bevezetni” - folytatta Biden, aki szerint „mivel ők is osztoznak a Kreml korrupt nyereségén, osztozniuk kell a fájdalomban is”. Az elnök nem részletezte, hogy pontosan kire, kikre vonatkoznak a szankciók.

Joe Biden azt is bejelentette, hogy engedélyezte egyes, már Európában állomásozó amerikai csapatok átcsoportosítását a balti államok területére, „a biztonságuk megerősítése érdekében”. Az elnök úgy fogalmazott: „ezek védelmi lépések a részünkről, az Egyesült Államoknak nem áll szándékában erőit a NATO-n kívüli Ukrajnába telepíteni”.

Biden kifejtette: szerinte Oroszország további lépéseket tesz majd, de az Egyesült Államok és szövetségesei továbbra is nyitottak a diplomáciára. „Még mindig van idő elkerülni a legrosszabb forgatókönyvet, amely elmondhatatlan szenvedést hozna emberek millióinak” - fogalmazott. Biden egyben felhívta a figyelmet, hogy az Egyesült Államok és szövetségesei „a NATO területének minden centiméterét megvédik, és betartják a NATO-ban vállalt kötelezettségeiket”. Azaz a szervezet kölcsönös védelmi egyezményének értelmében az egyik NATO-tag elleni támadást mindenki elleni támadásnak tekintik - tette hozzá.

Az elnök kifejtette: az amerikai kormányzat együttműködik Németországgal annak érdekében, hogy az Északi Áramlat-2 földgázvezetéket ne helyezzék üzembe. Olaf Scholz német kancellár kedden jelentette be, hogy a német szövetségi kormány azonnali hatállyal felfüggeszti az Északi Áramlat-2 földgázvezeték üzembe helyezésének folyamatát, válaszul arra, hogy Oroszország elismerte a délkelet-ukrajnai oroszbarát szakadár területek függetlenségét.

A Fehér Ház tájékoztatása szerint Biden kedden Washingtonban találkozott Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszterrel, és megerősítette „az Egyesült Államok elkötelezettségét Ukrajna szuverenitása és területi integritása mellett.” Biden - mint a közlemény írta - ígéretet tett arra, hogy „folytatják Ukrajna biztonsági és gazdasági támogatását”.

Kapcsolódók

Kimaradt?