Kevés dolog ment az elképzelések szerint a második évébe lépő ukrajnai háborúban. A villámháborúnak szánt „különleges hadművelet” kimenetele körül továbbra is sok a kérdőjel. Egyelőre csak az tűnik biztosnak, hogy a feleknek nem áll érdekükben a konfliktus lezárása a jelenlegi szakaszban.

„Fegyvereket akarok, nem fuvart!” – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, amikor Washingtonból felajánlották neki, hogy kimenekítik a Kijev felé közelítő orosz tankok elől. Az egyik napról a másikra hadvezérré vedlett egykori színésznek kétségkívül oroszlánrésze volt abban, hogy a nyugati hírszerzési becslések ellenére az ukrán védelem nem omlott össze három nap alatt. Az oroszok 2022. február 24-én hajnali fél ötkor indított „villámháborúja” azóta tart, sőt közben Ukrajna sikeres ellentámadásokat hajtott végre a keleti Harkov és a déli Herszon környékén, meghátrálásra kényszerítve a világ második legnagyobb haderejeként számon tartott oroszokat.

Csodafegyverek

Az ukrajnai háború egyik sajátossága a hihetetlen információdömping. A közösségi média útján jóformán valós időben követhetjük nyomon a harcokat. Naponta friss műholdfelvételeken figyelhetjük az orosz csapatok mozgását, videón láthatjuk, hogyan lövik ki az ukrán erők Vlagyimir Putyin hadseregének legmodernebb tankjait és helikoptereit, sőt a fekete-tengeri orosz flotta zászlóshajóját, a Moszkvát, illetve hogyan kígyózik Kijev felé egy ötven kilométeres páncélos hadoszlop, kitéve magát a háború első szakaszában világhírűvé vált Bayraktar drónok kénye-kedvének.

A török gyártmányú fegyverrendszer csupán az egyik tétel volt az Ukrajna rendelkezésére bocsátott „csodafegyverek” lajstromában, a vállról indítható Javelin tankelhárító rakéta és a HIMARS rakéta-sorozatvető mellett. A nyugati közvélemény az ukrán katonák hősies kiállása mellett a Bayraktar és a Javelin számlájára írta, hogy az oroszok el sem kezdték Kijev ostromát, hanem április elején visszavonultak.

Később világossá vált, hogy a valószínűtlen ukrán győzelmek és a megsemmisítő orosz veszteségek közepette Vlagyimir Putyin serege keleten és dél-keleten jóformán puskalövés nélkül elfoglalta Ukrajna mintegy ötödét. Ennek a területnek egy részét (a kékkel satírozott rész a térképen) az ukránok visszafoglalták a tavaly nyáron indított ellentámadás eredményeként.

Az orosz reakció nem maradt el: októberben szintet lépett az Ukrajna elleni agresszió. Az azóta tartó rakétatámadások célja már nem katonai objektumok megsemmisítése, hanem kifejezetten az ország energetikai infrastruktúrájának a lerombolása. Erre a célra az orosz rakéták mellett iráni gyártmányú robotrepülőgépeket vetnek be, amelyek nem túl bonyolult és nem túl gyors fegyverek, de mint kiderült, a célnak éppen megfelelnek.

Néhány hét alatt működésképtelenné vált az ukrajnai villamos hálózat mintegy fele. Az ukrán szakemberek gigászi erőfeszítései ellenére folyamatosak az áramszünetek a nagyvárosokban, még az ország nyugati felében is, ahol a ritka rakétatámadásokat leszámítva nincsenek harci cselekmények. Putyin célja a „terrorbombázással” ugyanaz, ami a II. világháború idején a szövetségeseké volt a németországi városok elleni szőnyegbombázással vagy a Japánban ledobott atombombával: elegendő „fájdalmat” okozni az ukránoknak ahhoz, hogy feladják a háborút.

Kimerülő arzenálok

Az ukrán ellenoffenzíva november-decemberben kifulladt, azóta lényegében állóháború alakult ki, amilyent utoljára a második világháború idején látott Európa – árkokkal, földalatti erődítményekkel és irgalmatlan ágyútűzzel.

Nem igazolódtak be azok a jóslatok, amelyek már tavaly nyáron előrevetítették az orosz tüzérségi és rakétaarzenál kimerülését. Mi több, újabban az ukránok utánpótlásával merültek fel gondok, sőt megfogalmazódtak olyan aggodalmak is, hogy a jelenlegi iram fenntartása mellett kiürülnek a NATO-országok fegyverraktárai.

Egy nemrégiben napvilágot látott jelentés szerint tavaly az USA az európai szövetségeseivel együtt mintegy háromszázezer lövedéket állított elő, ami Ukrajna háromhavi fogyasztása. Nyugati becslések szerint az oroszok naponta általában húszezer lövedékkel „szórják meg” az ellenfél állásait, az ukránok pedig öt-hatezer lövedéket „küldenek vissza”.

Nagyhatalmi játszmák

Oroszország és Ukrajna a háború első heteiben intenzíven tárgyalt, és létre is jött egy megállapodás-tervezet – amely tartalmazta egyebek mellett Ukrajna semlegességét nyugati garanciák mellett –, azonban a tárgyalások megszakadtak. Az ukrán fél Putyint okolta, aki nem volt hajlandó személyesen találkozni Zelenszkijjel, kérdőjeleket vetve fel ezáltal az oroszok békekötési szándékát illetően. Moszkva szerint viszont Ukrajna azért állt fel a tárgyalóasztaltól, mert az amerikaiak és a britek meggyőzték, hogy a következő időszakban leszállítandó – azóta valóban leszállított – fejlettebb fegyverrendszerek segítségével legyőzheti az orosz hadsereget.

Közel egy évvel később, kedden az amerikai és az orosz elnök „távolsági szópárbaja” világossá tette: egyik nagyhatalomnak sem érdeke a konfliktus lezárása a jelenlegi szakaszban. Mindkettő megtehetné – Oroszország támadóként, az USA pedig az ukránok legfontosabb szponzoraként –, de egyik sem teheti meg arcvesztés nélkül.

Az amerikaiak továbbra is Oroszország, egy rivális nagyhatalom meggyengítésére játszanak, nem utolsó sorban pedig arra, hogy feledtessék a világgal a katasztrofális afganisztáni kivonulást, amely 2021-ben lezárta az USA történetének leghosszabb háborúját. Az oroszok mindenáron be akarják bizonyítani, hogy továbbra is kijár nekik a nagyhatalom státus. Európa követi az Egyesült Államokat – a keleti fele lelkesebben, Magyarországot leszámítva. Az Ukrajnának tavaly nyújtott hozzávetőleg 50 milliárd dollár értékű fegyver- és egyéb segély tetemes részét az Egyesült Államok állta.

Visszafoglalható a Krím-félsziget?

Az ukránok a tavaly nyári, kora őszi sikereiken felbuzdulva vissza akarják állítani az 1991-es határaikat. Ez a Krím-félsziget visszafoglalását is magába foglalná, ami sok megfigyelő szerint olyan vörös vonal, amelynek átlépését Moszkva akár egy atomháború kirobbantásának árán is megpróbálna megakadályozni. Egyes elemzők szerint minél jobban sarokba szorítják az oroszokat Ukrajnában, annál nagyobb az esélye annak, hogy atomfegyverrel próbálják tárgyalóasztalhoz kényszeríteni a Nyugatot. Az eszkaláció veszélyét igyekezett aláhúzni Putyin elnök azzal is, hogy felfüggesztette Oroszország részvételét a hadászati támadófegyverek csökkentéséről szóló Új START-megállapodásban.

A nyugati szövetségesek kezdettől fogva kínosan ügyeltek is arra, nehogy az orosz-ukrán konfliktus kiterjedjen a NATO-ra. Részben emiatt óvatosan „csöpögtették” a haditechnikát az ukránoknak. Igaz, a fegyverfajták gyarapodása mintha gyorsulna. A rakéta-sorozatvetők és a nehéz tankok szállítását hosszú vita előzte meg, viszont a harci repülőgépek Ukrajnába küldéséről hamarosan döntés születhet. Kijev nagyobb hatótávolságú rakétákat is követel a HIMARS sorozatvetőkhöz, amelyekkel támadható lenne a Krím-félsziget is.

Az Egyesült Államok legalább 20 HIMARS sorozatvetőt szállított Ukrajnának tavaly nyáron azzal a megkötéssel, hogy azokkal nem lőnek orosz területet. Megfigyelők szerint ezzel azt szerette volna elkerülni Washington, hogy az Ukrajnának adott támogatás egy orosz–amerikai konfliktushoz vezessen. Ugyanebből a megfontolásból az Egyesült Államok nem bátorította Ukrajnát arra, hogy megpróbálja kiűzni az orosz erőket az invázió előtti teljes területéről, beleértve a Krím-félszigetet is. Ezt olyan háborús célnak tartották, amelynek túl nagy a kockázata, és akár nukleáris fegyverek bevetéséhez is vezethet. Ezért eleve nem adtak a HIMARS-okhoz ATACMS rakétákat, amelyeknek a hatótávolsága körülbelül 300 kilométer, és olyan kulcsfontosságú célpontokat is elérhet, mint a Krímet az orosz szárazfölddel összekötő Kercsi-híd – az orosz erők fő utánpótlási útvonala Dél-Ukrajnában –, valamint a krími haditengerészeti és légi bázisok, ahonnan Oroszország Ukrajna kritikus infrastruktúráját bombázza.

Egyre több információ utal arra, hogy a Biden-kormányzat szerint csökkent a veszélye annak, hogy a Kreml taktikai atomfegyverrel toroljon meg egy esetleges támadást a Krím ellen – bár szakértők figyelmeztettek, hogy a kockázat továbbra is fennáll. A számítás az, hogy ha az ukrán hadsereg képes veszélyeztetni a Krímet, az megerősítené Kijev pozícióját a jövőbeni tárgyalásokon.

Nehéz ugyanakkor elképzelni, hogy Oroszország „elengedi” a Krímet, ahol az orosz fekete-tengeri flotta állomásozik. A szevasztopoli az egyetlen Oroszország által használt kikötő, amely egész évben jégmentes marad. A bázis fontosságát mutatja, hogy 2014-ben lényegében a félsziget annektálásával kezdődött a tavaly totális háborúvá szélesedett orosz–ukrán konfliktus. A Moszkva-barát Viktor Janukovics elnök megbuktatása után ugyanis a Kreml úgy érezte, elveszítheti Szevasztopolt, ezért a Krím annektálása mellett döntött.

Sötét kilátások

Szakértők szerint a dolgok rosszabbra fordulhatnak, ha Oroszország elkezdi otthon gyártani az iráni drónokat, illetve ha a teheráni rezsim úgy dönt, hogy rövid és közepes hatótávolságú ballisztikus rakétákat is szállít Moszkvának. Az előbbiek a sokaságukkal, az utóbbiak a gyorsaságukkal terhelhetik meg, illetve kerülhetik ki az ukrán légvédelmet. Ezt a veszélyt szem előtt tartva ígértek az amerikaiak Patriot-rakétákat Kijevnek. Ez a legfejlettebb amerikai légvédelmi rendszer, amely képes egyszerre száz különféle célpontot azonosítani és megsemmisíteni 150 kilométeres körzetben. Ahhoz azonban, hogy az ukránok biztonságban érezhessék magukat, egynél több lövegre lenne szükségük.

Az oroszok a vártnál korábban – március helyett már január végén – elkezdtek újra offenzívába lendülni. Egyelőre rendkívül lassan – nyugati és ukrán hírszerzési források szerint óriási emberáldozatok árán – nyomulnak előre a keleti front lényegében teljes vonalán. Úgy tűnik, hogy megérkezett a frontra a tavaly ősszel besorozott háromszázezer orosz katona jelentős része.

Az ukránok attól tartanak, hogy az oroszok megpróbálkoznak a déli Mikolajiv és Odessza bevételével, illetve nem kizárt egy újabb offenzíva Fehéroroszország irányából. December második felében Minszkben járt Vlagyimir Putyin, és bár Alexander Lukansenka fehérorosz elnök bizonygatja, hogy országa csakis egy ukrán támadás esetén lépne be a háborúba, jelentős csapatmozgásokat észleltek az ukrán határ közelében, az orosz légierő pedig gyakran indít rakétatámadásokat belorusz területről.

Az északról jövő támadás valószínűségét csökkenti, hogy a Kreml nagy valószínűséggel letett Kijev bevételéről, illetve egy oroszbarát kormány hatalomba segítéséről, és kizárólag a Donbasz ellenőrzésének megszerzésére koncentrál. Az invázió első évfordulója előtt pár nappal tartott beszédében az orosz elnök is ezt jelölte meg célként: a „különleges katonai hadművelet” az Oroszországhoz lojális régiók felszabadításáig tart.

A nyugati szövetségeseket ugyanakkor aggasztja annak a lehetősége, hogy Kína az eddiginél aktívabban, azaz fegyverekkel is támogathatja az orosz hadműveleteket. Az erre irányuló amerikai hírszerzési információkat a pekingi külügyminisztérium spekulációnak és „rágalomnak” nevezte.

Volodimir Zelenszkij korábban utalt arra, hogy a Krím visszaszerzésének lebegtetése az ukrán fél tárgyalási pozíciójának erősítését szolgálná, és hogy a félsziget jövendő státusát nem katonai, hanem diplomáciai úton rendeznék. Kijevben arra számítanak, hogy egy orosz vereség rövid úton a Putyin-rezsim bukásához vezetne. Ezt a forgatókönyvet sugallja az a nyugati narratíva is, miszerint a „provokálatlan ukrajnai háború” egyetlen és kizárólagos oka a jelenlegi orosz elnök imperializmusa. A hipotézis azonban sokak szerint alaptalan. William J. Burns jelenlegi CIA-igazgató az Egyesült Államok moszkvai nagyköveteként arra figyelmeztetett egy feljegyzésében, hogy „Ukrajna belépése a NATO-ba a legfényesebb vörös vonal az orosz elit (nem csak Vlagyimir Putyin orosz elnök) számára”. Hozzátette, hogy több mint két és fél év alatt, a kulcsfontosságú orosz szereplőkkel folytatott beszélgetések során „a Kreml sötét bugyraiban meghúzódóktól kezdve Putyin legvehemensebb liberális kritikusaiig” nem talált senkit, aki Ukrajna NATO-integrációját ne az orosz érdekek ellen frontális támadásként értékelné.

Ennek alapján nem valószínű, hogy egy esetleges hatalomváltás esetén megváltozna Moszkva Ukrajna-politikája. Az „imperalista magyarázatot” amúgy a francia elnök sem osztja maradéktalanul. Emmanuel Macron decemberi washingtoni látogatása után egy tévéinterjúban arról beszélt, hogy Oroszországnak lehetnek legitim biztonsági igényei a NATO-val szemben.

Miután a nyugati szankciók a vártnál kisebb mértékben éreztették hatásukat, közel sem járunk az orosz hadigépezet megbénulásához, így alighanem elhúzódó háborúra kell berendezkedni.