Miközben az orosz hadsereg lassan két hete ostromolja Kijevet, és romhalmazzá lőtt több ukrajnai nagyvárost, a Putyin-rezsim által szigorúan ellenőrzött párhuzamos nyilvánosságban Oroszország nem áll háborúban, és főleg nem rohanta le Ukrajnát. Ellenkezőleg, segíteni akar az ukránokon, felszabadítani őket a Moszkva szerint puccsal hatalomra került „fasiszta” vezetés alól.

A hét elején a nyugati világ megdöbbenéssel és főleg értetlenül állt az orosz javaslat előtt, miszerint az ukránok által követelt „humanitárius folyosók” többnyire Fehéroroszország és Oroszország felé evakuálták volna a légi és tüzérségi támadásoknak kitett ukrán városok civil lakosságát. A moszkvai sajtót olvasva azonban a javaslat nem is tűnhetne logikusabbnak. Az orosz narratíva szerint ugyanis maguk az ukránok lövik a városaikat, a „felszabadító” orosz hadseregtől semmi okuk tartani a civileknek. Következésképp érthető lenne, ha Oroszországba – vagy a vele szövetséges Beloruszba – akarnának menekülni.

A hivatalos orosz narratíva szerint az ukrán hatóságok „2014-től hadműveleteket folytatnak Donbasz lakói ellen, akik nem hajlandók elismerni az államcsíny eredményét és az új kormányt Ukrajnában”. A moszkvai publikációk azt is hangsúlyozzák, hogy „Oroszország nem része a konfliktusnak”. Kívülről ezen szintén elcsodálkozik az ember, viszont a kézi vezérléssel irányított orosz médiabuborékban a „speciális katonai műveletként” emlegetett invázió úgy jelenik meg, mintha kizárólag a két szakadár „népköztársaság” – Luhanszk és Donyec – területén zajlana. A valóságban, tudjuk, már február 24-én hajnalban elkezdődött Kijev és több más nagyváros lövése légi és tüzérségi fegyverekkel.

Az orosz nyilvánosságot korábban is szigorúan ellenőrizték, de azért akadt néhány – nem túl erős – disszonáns hang. Az ukrajnai invázióval párhuzamosan azonban a Putyin-rezsim a korábbinál is erőteljesebben fellépett a hivatalostól eltérő narratívákat forgalmazó médiumok ellen. Hogy ez mennyire jól sikerült, azt mutatja, hogy – a BBC riportja szerint – a Moszkvában élő anya a saját lányának nem hiszi el, hogy folyamatos légitámadásoknak van kitéve Harkovban, Ukrajna második legnagyobb lélekszámú városában. „Az oroszok azért jöttek, hogy felszabadítsanak. Nem tesznek tönkre semmit, hozzád se nyúlnak. Csak katonai bázisokat vesznek célba” – idézi az anya az orosz televíziók paneljeit.

Miközben a nemzetközi sajtó tele van az orosz légitámadások pusztításának képeivel, a moszkvai sajtó szerint az orosz csapatok nem támadnak városokat, hanem „nagy precizitású fegyverekkel” semlegesítik az ukrán katonai létesítményeket, anélkül, hogy civilek életét vagy testi épségét veszélyeztetnék.

A hivatalos narratívát hivatott erősíteni, hogy a lapok weboldalán különálló, „speciális műveletek” című rovatba gyűjtik az ukrajnai invázióval kapcsolatos cikkeket. Az Izvesztyija például egy fokkal tovább ment a Мир (magyarul: béke) rovatcímmel.

Fejlődő narratívák

A Putyin-rezsim narratívája onnan indult, hogy az orosz speciális erők támogatást nyújtanak a donbaszi „népköztársaságok” seregeinek a népirtást elkövető „fasiszta” ukrán hadsereggel szemben. A valóságmagyarázatok folyamatosan változnak, és gyakran hadilábon állnak a logikával. Például amikor az orosz vezetés megpróbál magyarázatot adni arra, hogy miért nem állítja le a hadműveleteket a béketárgyalások idejére. Az érvelés szerint Volodimir Zelenszki ukrán elnök és csapata valójában nem keresi a megállapodást, mindössze időt akar nyerni, hogy kimenekítse a Donbaszban bekerített ukrán csapatokat, amelyeket aztán átcsoportosítana Kijev védelmére. Az nem derül ki, hogy miért kellene a Donyecktől 700 kilométerre fekvő Kijevet védeni az oroszoktól, ha Oroszország – mint Moszkva állítja – nem akarja elfoglalni Ukrajnát, és célja mindössze Donyeck és Luhanszk „felszabadítása”.

A zaporizzsjai atomerőmű elleni rakétatámadás kapcsán két orosz narratíva is létezik. Az első szerint „gyalázatos provokációról” van szó, „ukrán szabotőrök” maguk gyújtották fel a reaktormelletti épületet. Egy másik szerint valóban érte rakétatalálat az erőmű tanépületét – ahogy egyébként a világsajtót bejárt kamerafelvételeken is látszik –, viszont a „becsapódási irányából megállapítható”, hogy csakis ukránok lőhették a létesítményt. Bármelyik verzió jut is el az orosz médiafogyasztóhoz, az illető bizonyára örül, hogy a zaporizzsjai atomerőmű biztonságban van „az orosz fél teljes ellenőrzése alatt”. Ahogy egyébként Csernobil is. „Ez a garancia arra, hogy nem történik nukleáris provokáció” – így a Nyezaviszimaja Gazeta.

Magukat lövik az ukránok

Az ukránok azzal vádolták az oroszokat, hogy többször is megszakították a civilek evakuálása érdekében kötött tűzszünetet, és videofelvételek láttak napvilágot arról, hogy Kijevből menekülő civilek menetoszlopát rakétatalálat éri. Az oroszok ezzel szemben az „ukrán nacionalistákat” vádolják azzal, hogy az egyébként romhalmazzá lőtt és a közszolgáltatásoktól elvágott Mariupolból nem engedik elvonulni a civileket, miközben az Oroszország által biztosított humanitárius folyosó orosz területre vezet.

Mihail Mizincev orosz vezérezredes, a humanitárius reagálásért felelős tárcaközi koordinációs parancsnokság vezetője másfelől „abszurdnak” nevezte azt az ukrán kérést, hogy engedjék elvonulni az oroszok katonaság által ellenőrzött Kijev és Harkov környéki települések lakóit. A Kommerszant által idézett orosz hivatalosság szerint az érintett településeken egyetlen lakos sem fejezte ki evakuálási szándékát, „az emberek békésen élnek otthonukban, semmi sem fenyegeti őket”.

Működik a manipuláció

Érdekes módon a nyilvánosság ellenőrzésének szigorításával párhuzamosan megfigyelhető egy másik jelenség is. Egy múlt héten készült telefonos felmérés szerint csak 58 százalék támogatja az ukrajnai „speciális katonai műveleteket”. Ez bárhol a világon kényelmes többségnek számítana, viszont a Krím-félsziget 2014-es annektálásával összehasonlítva – amit 91 százalék támogatott – némi aggodalomra adhat okot. Különösen a fiatalok körében alacsony az ukrajnai „műveletek” támogatottsága, ami azzal magyarázható, hogy az idősebbeknél könnyebben hozzáférnek független információkhoz.

Pedig a rezsim mindig korábbinál szigorúbb cenzúrát vezetett be. A nem ellenőrzött sajtóorgánumokat bezárták vagy felfüggesztették, és elfogadtak egy úgynevezett „fake news” törvényt, amelynek alapján akár tizenöt évi börtönnel sújthatják, ha valaki a háborút háborúnak nevezi. Az általános iskolák diákjai számára külön fejtágítót tartottak az ukrajnai „speciális műveletekről”, a szülőket pedig felszólították, hogy figyeljék gyermekeik tevékenységét a közösségi médiában.

A Facebook és a Twitter nem érhető el Oroszországban, ahogy a nagy nyugati médiumok weboldala sem. Azonban az információs technológia terén jártas fiatalok és értelmiségiek kijátsszák ezeket a tiltásokat úgynevezett VPN (virtuális magánhálózat) szolgáltatással, ami álcázza az adatforgalmat és a böngésző tartózkodási helyét. Ezzel magyarázható, hogy miközben hivatalosan Oroszország nem áll háborúban, az orosz városok utcáin ezrével jelentek meg a háborúellenes tüntetők.

A nagy többség azonban – legalábbis egyelőre – „megveszi” a rezsim által felkínált valóságmagyarázatokat. Eszerint „a Donbaszban végrehajtott orosz (katonai) művelet” „éppen idejében” történt, mert Ukrajna közel állt ahhoz, hogy atomfegyverre tegyen szert. Az Izvesztyija napilap ezzel kapcsolatban idézi Igor Nikulin katonai szakértőt, aki szerint a szovjet időkből maradt „tartalékokból” Ukrajna könnyebben juthatna nukleáris fegyverhez, „mint Irán vagy Észak-Korea”.

Egy hétfői cikkben a TASZSZ állami hírügynökség arról „számolt be”, hogy az ukrán fegyveres erők és az Azov hadtest – amelyre hivatkozva Moszkva megfogalmazta a nácizmus vádját az ukrán vezetéssel kapcsolatban – egy kísérleti atomreaktor felrobbantását tervezi. A hír szerint már több napja megérkeztek Ukrajnába a külföldi újságírók, akiknek az lenne a feladatuk, hogy dokumentálják az oroszok nyakába varrt környezeti katasztrófát.