Az Európai Unió intézményei alig foglalkoznak az őshonos nemzeti kisebbségek jogaival, annak ellenére, hogy a tagállamok lakosságának mintegy 10 százaléka tartozik valamilyen őshonos etnikai kisebbséghez az Alapjogokért Központ kutatása szerint, amelynek eredményét kedden ismertették sajtótájékoztatón Budapesten.

Kovács István, a központ stratégiai igazgatója szerint ezt jól illusztrálja, hogy annak ellenére sem tartotta szükségesnek az ezzel kapcsolatos jogalkotást az Európai Bizottság, hogy az őshonos nemzeti kisebbségek uniós jogi védelmét sürgető Minority SafePack elnevezésű európai polgári kezdeményezést több mint 1,2 millióan írták alá. A kutatással a központ hozzá kíván járulni a Konferencia Európa jövőjéről elnevezésű kezdeményezéshez, az anyagot eljuttatják az uniós szervezetekhez – tette hozzá.

Azt mondta: a kutatás szerint a kettős mércét mutatja, hogy miközben az őshonos nemzeti kisebbségek kiesnek „az európai fősodor" látóköréből, az európai intézmények „kevésbé szemérmesek", ha szexuális kisebbségekről vagy bevándorló hátterű etnikai kisebbségek jogairól, illetve a genderkérdésről van szó. A Minority SafePack is azt példázza, hogy a demokratikus deficit elkendőzésére létrehozott európai polgári kezdeményezés intézménye is valójában csak „szépségtapasz" – vélekedett Kovács István.

Kovács Attila projektvezető felhívta a figyelmet arra, hogy 20-50 millió uniós polgár tekinthető valamely őshonos nemzeti kisebbség tagjának, és Írországon, Portugálián és Máltán kívül valamennyi tagállamot érinti a kisebbségi kérdés. Kifejtette: a probléma elhallgatásának fő oka, hogy az európai intézményrendszert átható liberális gondolkodásmód szerint a mélyebb európai integráció vágya nem fér össze sem a nemzetállami szintű, sem „a tagállami szint alatti nacionalizmussal". Vagyis az őshonos nemzeti kisebbségek melletti kiállás akadályozná az Európai Egyesült Államok kialakítását.

A kutatás szerint miközben az 1980-as években az Európai Parlament (EP) még aktív volt nemzeti kisebbségvédelmi ügyekben, jogköreinek kiterjesztése következtében ezek a kezdeményezések egyre inkább eltűntek, miközben a szexuális kisebbségek jogai kiterjesztésének „egyik fő terepe" az EP. Ugyan az EP-ben működik frakcióközi kisebbségvédelmi munkacsoport, ám az általa szóba hozott témák 90 százaléka a szexuális kisebbségek jogaival foglalkozik – jelentette ki a projektvezető. Hozzátette: az is kiderült, hogy az európai zöldekre és a szocialistákra, vagyis az európai baloldalra nem számíthatnak az őshonos nemzeti kisebbségek tagjai.

Közölte: uniós szabályozás hiányában az Európai Bíróság tagállami törvények alapján kénytelen ítéletet hozni a nemzeti kisebbségek ügyében. Az elfogultságot mutatja, hogy 1996 és 2020 között szexuális kisebbségek ügyében 17 alkalommal döntött a testület, ám nemzeti kisebbségeket érintő joghátrányokkal alig foglalkozott – tudatta Kovács Attila. Szerinte ugyanez jellemző az Európai Unió Alapjogi Ügynökségére is, mivel – mint mondta – a kisebbségi kérdést a szervezet szinte kizárólag a szexuális kisebbségek, a bevándorlók és az etnikai kisebbségek, például a romák oldaláról közelíti meg.

Végül felhívta a figyelmet arra, hogy egyetlen európai intézmény, az Európai Uniótól független strasbourgi Európa Tanács (ET) foglalkozott érdemben az őshonos nemzeti kisebbségekkel, a romániai és a szlovákiai magyarság helyzetével. Egy Romániáról szóló jelentése szerint a román média és egyes politikusok a magyarok és a többségi lakosság között feszültséget szító megnyilatkozásokat tesznek, illetve kitérnek a magyarok elleni gyűlöletbeszédre focimeccseken – említett példákat. A Szlovákiával kapcsolatos ET-jelentés pedig ajánlásként fogalmazza meg az anyanyelvi oktatás és az anyanyelvi tanárok képzésének erősítését – ismertette Kovács Attila.