Akár tizenhét év börtönbüntetést is kaphat Joe Biden fia

Adócsalás miatt is vádat emeltek Joe Biden fia ellen.  A szövetségi ügyészség másodszor emel vádat Hunter Biden ellen, ezúttal azon vád alapján, hogy 2016 és 2019 között legalább 1,4 millió dollárt nem fizetett be adóként.

A Hunter Biden elleni adócsalással kapcsolatos vádak könnyen kiegyenlíthetik az elnökválasztási esélyeket, ugyanis amellett, hogy kézenfekvő támadási felületet biztosít az elnök ellen, még a Trump-körüli botrányokat is könnyen elhomályosíthatja. Joe Biden fiának problémáit jó eséllyel fel fogják használni a republikánusok a kampány során – idézte a Mndiner a BBC-t. 

A kilenc vádpont között szerepel adóbevallás és adófizetés elmulasztása, hamis adóbevallás, valamint az adómegállapítás elkerülése is, mindezt három bűncselekmény és hat vétség keretében. Ha Hunter Bident elítélik ebben az ügyben, akár 17 év börtöbüntetést is kaphat. 

Adóbevallás és adófizetés elmulasztása, hamis adóbevallás, az adómegállapítás elkerülése is szerepel a Hunter Biden elleni vádpontok között Fotó: Agerpres

Az idén szeptemberben Delaware államban először tiltott fegyverbirtoklás miatt vádat emeltek Hunter Biden ellen. Joe Biden elnök 53 éves fia abban az ügyben ártatlannak vallotta magát. A 2018-ban kezdődött adó-bűncselekmények gyanújával kapcsolatos nyomozás azóta a tiltott fegyverbirtoklás ügyével is kiegészült.

Mint arra a Mandiner beszámolója emlékeztet, júniusban Hunter Biden vádalkut javasolt a bíróság előtt, ahol bűnösnek vallotta magát két kisebb súlyú adóbűncselekmény vádjában. A vádalku lehetőséget teremtett volna a börtönbüntetés elkerülésére, és a tiltott fegyverbirtoklási ügyében sem kellett volna bíróság elé állnia. Azonban a bíró júliusban váratlanul elutasította a vádalkut, ezt követően került sor a vádemelésre Delaware államban tiltott fegyverbirtoklás vádjával. Az eljárás további szakaszainak fontos szerepe lehet majd jövő évi elnökválasztási kampányban.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?