Megszólalt a héten a Balk Magazinban a főszerkesztő Varga Szilveszter és arról cikkezett, hogy „az utóbbi hetekben egy látszólag »ártatlan« gesztusból kibontakozó diplomáciai incidens újra rávilágított a közép-európai térség érzékeny történelmi és geopolitikai viszonyaira.”

Az történt ugyanis, hogy Balogh István, Magyarország állandó NATO-képviselője, a Magyarország Nemzeti Atlasza sorozat Állam és nemzet című kötetének angol változatával ajándékozta meg kollégáit a NATO brüsszeli központjában karácsonyi meglepetésként. Mivel ez az atlasz nemcsak földrajzi vagy statisztikai információkat tartalmaz, hanem a történelmi Magyarország területeit ábrázoló térképeket is, amelyek a trianoni békeszerződés előtti állapotokat idézik fel – az ajándék heves érzelmeket és diplomáciai reakciókat váltott ki több szomszédos államban, legfőképpen Horvátországban. Mi több, egyes horvát lapok nehezményezik, hogy Zágráb tiltakozása túlságosan is visszafogott volt, ahhoz képest, hogy „Orbán nagyobb megszállottja a régi dicsőség és a Budapest által kezelt területek visszaszerzésének, mint testvére, Aleksandar Vučić, így Horvátország egyszerre „két imperializmussal” néz szembe.”

Amikor tavaly december 10-én a budapesti MTA Humán Tudományok Kutatóházában bemutatták a Magyarország nemzeti atlasza sorozat Állam és nemzet című új kötetét, valamint a Természeti környezet című korábban megjelent kötet új, frissített kiadását, a kettős könyvbemutatóra joggal tekintett a szakma, de a magamfajta érdeklődő is, mint a magyar földrajztudomány elmúlt esztendejének legkiemelkedőbb eseményére. 

Hogy mennyire igaz ez az állítás, azt jól jelzi nemcsak az, hogy a könyvek kiadója és a munkálatok koordinátora a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Földrajztudományi Intézete volt, és a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatszolgáltató stratégiai partnerként segítette a tudományos szempontból is igen nagy jelentőségű kiadványok létrejöttét, amely több száz alkotó munkájának volt köszönhető.

Ennél is beszédesebb volt az, hogy kik mutatták be ekkor a könyveket és méltatták a kiadványsorozat jelentőségét. Ők Kincses Áron, a KSH elnöke, Gulyás Balázs, a Magyar Kutatási Hálózat elnöke, Freund Tamás, az MTA elnöke, valamint Kocsis Károly, a kötetek főszerkesztője voltak. Utóbbi Erdély-szerte is sokunknak jó ismerőse, már csak azért is, hisz az MTA Magyar Tudományosság Külföldön elnöki bizottság elnökeként a határon túli MTA-tagok „gondnoka”.

A Magyarország nemzeti atlasza könyvsorozat kötetei magas tudományos színvonalú tematikus térképek, és a hozzájuk fűzött szöveges magyarázatok segítségével mutatják be Magyarország és a Kárpát-medence főbb természeti, gazdasági, társadalmi és közigazgatási jellemzőit. A nemzeti atlasz története 1967-ig, az első kiadás megjelenéséig nyúlik vissza, amelyet 1989-ben a második követett. A magyarul és angolul is négy-négy kötetben megjelenő új kiadás előkészületeit az MTA kezdeményezte. A most megjelent Állam és nemzet című kötet, akárcsak a korábbi kettő, az először 2018-ban megjelent Természeti környezet és a 2021-ben napvilágot látott Társadalom mind-mind igényes kivitelezésű, nagyméretű atlasz formátumban érhetők el magyar és angol nyelven, – de alkalmazkodva a modern kor elvárásaihoz – azok tartalma díjmentesen online is megtekinthető a www.emna.hu oldalon. (A nemzeti atlasz-sorozat utolsó, Gazdaság címet viselő kötetének véglegesítése folyamatban van.)

Az Állam és nemzet című kiadványról még annyit, hogy az logikusan, arányosan felépített, viszonylag egységes kivitelű, általában szöveges magyarázatokkal és különféle illusztrációkkal kísért térképek sorozata, amely az adott állam természeti, gazdasági és társadalmi adottságait mutatja be az érdeklődőknek. Nagy újítása, hogy van egy szívet-lelket melengető, meglepő és izgalmas fejezete is, amely A magyarság tehetségföldrajza címet viseli. Ebben „figyelemmel kísérhetjük a magyar tehetségek születési és halálozási helyét, a jelenlegi és valaha élt akadémikusaink középiskolai és egyetemi városait, a tudós- és művészemigrációk főbb képviselőit, szakaszait, célterületeit, a világ Nobel-díjasainak és olimpiai aranyérmeseinek országok szerinti megoszlását, Nobel-díjasaink és olimpiai bajnokaink születési helyét és Oscar-díjasaink sikereit. A teljesen új, soha sehol sem publikált térképek sorát gyarapítják azok is, melyek egyes labdarúgóedzőink, zenészeink, feltalálóink külföldi boldogulásának helyszíneit mutatják be.”

Mindezeket feltétlenül el kívántam mondani erről az impozáns összefogással elkészült igényes kiadványról, amely több mint 300 térképen, csaknem 40 ezer településre vetítve mutatja be Magyarország és a magyar nemzet múltját meg jelenét, – még mielőtt rátérnék annak a Varga Szilveszter által a Balk Magazinban közölt cikkre, amelynek bemutatására most vállalkozom, és amelyből sok minden kiderül.

Legfőképpen az, hogy miközben a bukaresti külügyminisztérium kötelességének érezte maga is egy tiltakozó ejnye-bejnézést az Állam és nemzet-atlasz kapcsán közreadni, amiről a Maszol is hírt adott, és amire amúgy a pozsonyi illetékes tárca a horvát felszólítás ellenére és a szlovák ellenzékiek kútmérgező zavarkeltését is figyelmen kívül hagyva mindmáig se volt hajlandó – Horvátországban viszont érette hetek óta „áll a bál”, és nem csitulnak az indulatok, sőt…

Történik mindez azért, mert az ottani közvélemény egy része, akárcsak Grlić-Radman külügyminiszter háborog, és sértő provokációnak tartja az atlasz ajándékozását. Hogy miért? Mert az nemcsak földrajzi vagy statisztikai információkat tartalmaz, hanem a történelmi Magyarország területeit ábrázoló térképeket is, amelyek a trianoni békeszerződés előtti állapotokat idézik fel. Ezeken pedig Horvátország csupán két régióra, Likára és Gorski Kotarra redukálódott.

Ráadásul az ottani média nyomást gyakorolva, mindent megtesz, a horvát-magyar kétoldali jó kapcsolatok megrontása érdekében – amint az már a cikk indításából kiderül: „Horvátország hivatalos reakciója – legalábbis a horvát sajtó szerint – túlságosan visszafogottnak tűnik. A Večernji list című napilap például élesen kritizálta a horvát kormány enyhe fellépését, és felvetette, hogy Magyarország különleges gazdasági és politikai befolyása miatt Zágráb óvatosabban bánik a „magyar provokációkkal.”

E bevezető sorok után következő Történelmi nosztalgiázás fejezetben a szerzőnk kifejti: „Bár a hivatalos magyar kormányzati álláspont szerint semmiféle területi igény nincs a szomszédos országok irányába, a Nemzeti Atlasszal való kedveskedés és a benne szereplő történelmi térképek gyakori használata akár más üzenetet is közvetíthet.” Azt se hallgatja el Varga Szilveszter, hogy „a Nagy-Magyarország szimbóluma az elmúlt évtizedekben különös jelentőséget kapott a magyar bel- és külpolitikában”, amit a magyar állam szomszédságában ki-ki a maga szempontjai szerint értelmez. Ugyanis, mint írja „Orbán Viktor kormánya néha időt szakít a Kárpát-medence történelmi örökségének bemutatására, amely egyesek számára a kulturális identitás ápolását jelenti, mások viszont a revizionista törekvések szimbolikus megnyilvánulásaként értelmezik.”

A Magyarország-ellenes hangulatkeltésben jeleskedő Večernji list szerint – tudjuk meg a folytatásból – a kiadvány hiába bevallottan csak a Kárpát-Pannon régió egykori lakosságára vonatkozó különféle adatok gyűjteménye. Ez csak porhintés, véli a lap, mert annak „minden oldalán átérezhető a mai magyar politika nagy elkeserítő fájdalma és nosztalgiája az elmúlt idők iránt, amikor hazájuk többet jelentett Európában.” Ezért is lett „a történelmi Magyarország térképe nemcsak Horvátországban, hanem Szlovákiában, Romániában, Szerbiában, Szlovéniában és Ukrajnában is érzékeny kérdés.” Ezen túlmenően pedig a Nagy-Magyarországra utaló szimbólumokra gyakran fenyegetésként tekintenek ezekben az államokban.

És mit tesz mindezek ismeretében a zágrábi kormány? – kérdezi a Večernji list. Bírálva a horvát nagypolitika felemás Magyarországhoz való hozzáállását, rögtön meg is adja az elmarasztaló választ: sajnos „a túlzott tolerancia érvényesül” a legfelsőbb szinteken, sőt az ország vezetése tudatosan „alulreagálja az ilyen ügyeket” A külügyminiszter ugyan nyilvánosan „elfogadhatatlannak” nevezte az atlasz ajándékozását, és hangsúlyozta, hogy erről konzultál román, szlovák és szlovén kollégáival, de ennél több nem történt – szól a rendreutasító neheztelés.

Ami ezután következik az egyszerre szánalmas és megmosolyogtató is. Viszont ezen nevetni mégsem lehet, mert ez a mentalitás, amely efféle érvekkel hinti a konkolyt más kontextusokban is, a térségünkben sajnos nem ismeretlen. Jöjjön tehát ez az eszmefuttatás Varga Szilveszter kommentárjával kiegészítve:

„A Večernji list megjegyzi, hogy ha Aleksandar Vučić hivatala kiadná Nagy-Szerbia térképét az elcsatolt horvát területekkel, az minden bizonnyal heves reakciót váltana ki a horvát kormányból.

Ha a szlovén kormány megjelentetné Nagy-Szlovénia térképét Isztria nagy részének megjelölésével, akkor a reakció ugyanaz lenne. Ha Szarajevóban Bosznia-Hercegovina térképére felrajzolnák Ploče kikötőjét, vagy ha Montenegró Prevlakát magának követelné, és Olaszország kiadna egy térképet, amelyen az Adria keleti oldala hozzájuk tartozik, a hivatalos Zágráb felpattanna, és diplomáciai jegyzéket küldene, esetleg valami határozottabb diplomáciai lépést is tenne.

De amikor a budapesti kormányhivatalból érkeznek képek Nagy-Magyarországról, és Orbán Viktor miniszterelnök (a Večernji köztársasági elnökké léptette elő vagy vissza, nézőpont kérdése) egy Nagy-Magyarországot ábrázoló sálat visel, akkor a zágrábi reakciók elmaradnak, vagy Zágrábban úgy tesznek, mintha ez a politikai humor része lenne, és ezért nem kell bedőlni a provokációknak. Andrej Plenković annak idején határozottan kijelentette, hogy nem nyilatkozik a sálakról.

Ugyanakkor Horvátország hivatalos reakciója – legalábbis a horvát sajtó szerint – túlságosan visszafogottnak tűnik. A Večernji list című napilap például élesen kritizálta a horvát kormány enyhe fellépését, és felvetette, hogy Zágráb óvatosabban bánik a magyar provokációkkal Magyarország különleges gazdasági és politikai befolyása miatt.”

Hogy az ördög a részletekben van elásva, az kiderül az alábbiakból, legalábbis a viszálykeltésben érdekelt Večernji list szerint. A lap úgy látja, „Magyarország kulcsfontosságú szereplő Horvátország energiaellátásában (az INA részvénycsomagjának MOL általi birtoklása révén), illetve Magyarország támogatása nélkülözhetetlen Horvátország OECD-csatlakozásához.” Ráadásul tetézi a gondokat, hogy a két ország kapcsolata egyre bonyolultabbá vált – írják – azt követően, hogy a 2003-as privatizáció után a MOL befolyása miatt Zágráb jelentős szuverenitást veszített az energiaszektor irányítása felett.

A hangulatkeltő cikkszerzőnek megoldási javaslata is van, amit rögvest meg is oszt az olvasóival: „mindettől csak úgy lehet megszabadulni, hogy ha Horvátország összegyűjti a pénzt, és lerázza magáról a »káros partnerséget«.”

Végül megismétlem, mert nyomatékosítanom kell a bevezetőben már elmondottakat, azaz azt, hogy a zágrábi lap szerint „Orbán nagyobb megszállottja a régi dicsőség és a Budapest által kezelt területek visszaszerzésének, mint testvére, Aleksandar Vučić, így Horvátország egyszerre „két imperializmussal” néz szembe.

Ez természetesen nyilvánosan zavarja Ivan Anušić honvédelmi minisztert is, akit nemrég mutattam be e rovatban, és aki most kijelentette: „hogy a nagy magyar imperializmust veszélyesebbnek tartja, mint a nagy szerb imperializmust.” Amit ezt követően tett hozzá a jobbközép napilap, az több mint vészjósló, hiszen abban ez áll: „Ha mi Zágrábban nem is látjuk jól, Szlavóniában és főleg Baranyában, ők ezt sokkal erősebben látják és érzik.”