Románia politikai térképe: a három szélsőséges párt együtt 32%-ot szerzett – 3 megyében győztek
A vasárnapi parlamenti választások után a Szociáldemokrata Párt (PSD) az ország megyéinek több mint felében nyert, elsősorban az ország déli részén és Moldvában. A Nemzeti Liberális Pártnak (PNL) mindössze hat megyében sikerül győznie, így egy megyével többet hódított meg mint az RMDSZ. Mint megírtuk, a szövetség öt megyében tarolt.
Az országos összesítésben második helyezést elérő Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) mindössze három megyében győzött, míg az elnökválasztás második fordulójában jelöltet állító Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) a fővárosban, Temes és Brassó megyékben került az élre. Mindezek ellenére a három szélsőséges párt – az AUR, az SOS és a POT – együttesen a szavazatok mintegy 32 százalékát szerezte meg, írja a G4Media.
A szociáldemokraták, akik a parlamenti választásokon a szenátusban és a képviselőházban is 22% feletti arányokkal végeztek az élen, 25 megyében győztek. A többség az ország déli részén és Moldvában van, ahol a PSD hagyományos szavazótábora van. A szociáldemokraták nyertek Máramarosban és Beszterce-Naszód megyében, de Tulcea megyében is, ahol Călin Georgescu az elnökválasztás első fordulójában az egyik legmagasabb eredményt érte el.
A liberálisok, akik 14 százalék körüli eredménnyel a harmadik helyen végeztek a választásokon, mindössze hat megyében nyertek: Giurgiu, Ilfov, Szeben, Fehér, Kolozs és Bihar megyékben.
Az RMDSZ nagyon jó mozgósítással megszerezte a szavazatok több mint 6 százalékát, és Hargita, Kovászna, Maros, Szilágy és Szatmár megyékben győzött.
Az AUR a második helyen végzett a parlamenti választásokon, 18% körüli eredménnyel, de csak három megyében nyert az ország három különböző részén: Konstanca, Suceava és Arad megyékben. Călin Georgescu mindhárom helyen nagyon magas szavazatszámot ért el az elnökválasztás első fordulójában.
Az elnökválasztás második fordulójában a két jelölt egyikét indító USR a parlamenti választásokon a 4. helyen végzett, 12 százalék körüli eredménnyel, és csak a fővárosban, valamint Temes és Brassó megyében tudott nyerni.
CSAK SAJÁT