A KMKF üdvözli az RMDSZ stabilizáló szerepét a romániai politikai életben

A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) október 15-ei ülésén elfogadott állásfoglalásában üdvözli az RMDSZ romániai politikai élet stabilizálásában betöltött felelősségteljes szerepét. A budapesti Országházban Csoma Botond és Szabó Ödön is beszédet mondott.

„Az RMDSZ kormányzati szerepvállalása során az elmúlt időszakban hatékonyan képviseltük az erdélyi magyar közösséget. Jelentős pénzösszegeket állítottunk a helyi közösségek szolgálatába annak érdekében, hogy településeink fejlődhessenek. Konkrét lépeseket tettünk szimbólumaink elfogadtatásában, hiszen 2014 óta nem történt ezen a téren előrelépés. A közel egy hónapja kialakult instabil politikai helyzetben a szövetség a racionalitást és a stabilitást képviselte” – mutatott rá Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) október 15-i ülésén Budapesten, az Országházban.Forrás: Facebook/Csoma Botond

Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője beszédében kifejtette, a legutóbbi Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának ülése óta, amely 2019-ben volt, az RMDSZ négy választáson méretkezett meg. „Az elmúlt két évben négy választáson van túl a romániai magyar közösség, amelyeken sikeresen szerepeltünk. Az európai parlamenti választások után sikerült megtartanunk helyeinket az Európai Parlamentben, továbbá a helyhatósági választásokon nemcsak a meglévő nagy városaink vezetését tartottuk meg, mint például Szatmárnémeti, de magyar polgármester került Marosvásárhely élére is. A parlamenti választások után megőriztük súlyunkat Románia parlamentjében is. Majd decemberben kormányt alakítottunk a Nemzeti Liberális Párttal és a Mentsük meg Romániát Szövetséggel” – mutatott rá a politikus az RMDSZ közleménye szerint.

„Bár az elmúlt időszakban a két román politikai párt többször is nekifeszült egymásnak, az RMDSZ igyekezett megőrizni a stabilitást és a racionalitást, amelyre most kifejezetten szükség van Romániában” – fogalmazott Csoma Botond, majd hozzátette: Románia csak akkor tudja átvészelni a jelenlegi krízishelyzetet, amennyiben a politikai pártok bizalmat előlegeznek egymásnak, és az állampolgárok érdekeit helyezik előtérbe a politikai játszmák helyett.

Az RMDSZ frakcióvezetője a KMKF ülésén felszólalásában köszönetet mondott a magyar kormánynak azért a támogatásért, amely révén szeptember 27-től az Iskola Alapítvány által működtetett délutáni oktatási program keretében 2317 diák vesz részt, főleg szórványvidékeken.

Szabó Ödön, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezető-helyettese elmondta, hogy készülőben van az új oktatási törvény Romániában, és a szövetség azon dolgozik, hogy a szerzett jogok ezen a téren ne csorbuljanak, és azokat bővíteni lehessen. Rámutatott: a romániai magyarok nagy kihívás előtt állnak, hiszen 2022-ben népszámlálás lesz, amelynek kimenetele rendkívül fontos tekintettel arra, hogy a megszerzett kisebbségi jogokat az adott kisebbség számarányához kötik számos területen.

Kapcsolódók

Kimaradt?