A Brexit-pártiak sem igazán látják a pohár tele felét

Egy évvel a Brexit hivatalossá válása után Nagy-Britanniában mind az uniós tagság, mind pedig a kilépés támogatói elégedetlenek a végbemenő változásokkal. Előbbiek beigazolva látják a kiválás árával kapcsolatos félelmeiket, utóbbiak hiányolják a „visszanyert szabadsághoz” fűződő remények beváltását.

A nagy-britanniai vállalatok kétharmadának tevékenységét „meglehetősen vagy nagymértékben” negatívan befolyásolta a szigetország uniós tagságának megszűnése – derül ki egy felmérésből, amelyet a mintegy húszezer vállalatot tömörítő MAKE UK nevű szervezet készített egy évvel azután, hogy ténylegessé vált Nagy-Britannia kiválása az Európai Unióból. A PricewaterhouseCoopers-szel közösen készített kutatásban résztvevő cégek több mint fele további károkra számít a Brexit utóhatásaként.

Súrlódásmentes kereskedelem?

Noha a brit EU-tagság hivatalosan 2020. január 31-én megszűnt, a kiválás azonban 2021 első napján, az átmeneti időszak végeztével vált ténylegessé.

A britek már 2021 első napjaiban szembesültek a Brexit hátulütőivel. A személyforgalomban nem volt érzékelhető változás, mivel Nagy-Britannia nem lépett be a schengeni övezetbe, így az utazási dokumentumokat mindig is ellenőrizték. Tagja volt viszont a vámuniónak, a tagság pedig az átmeneti időszakkal együtt véget ért, így az Európába induló árut átvizsgálják. Ez sok időt és papírmunkát feltételez, ami ráadásul aránytalanul sújtja a briteket, mivel irányonként eltérő mennyiségű áru mozog. Miközben a brit export 46 százaléka kerül az uniós piacra, az EU-s kivitelnek csak 15 százaléka az Egyesült Királyságba.

A Brexittel kapcsolatos legnagyobb csalódás kétségtelenül a „súrlódásmentes kereskedelem” ígéretének meghiúsulása volt. „Azt ígérték nekünk, hogy a kereskedelem pontosan úgy fog folytatódni, ahogyan eddig, de ez mind totális hazugság volt” – fejtegette Simon Spurrell, a Hartington Creamery sajtkészítő üzem tulajdonosa az Euronews riportjában. Az idézett vélemény korántsem egyedi. A fent említett felmérésben résztvevő vállalkozók is a negatív kilátások legfontosabb okaiként a vámügyi eljárások miatti késedelmet, a két – uniós, illetve egyesült királyságbeli – szabályozási rendszer teljesítésével járó többletköltségeket, valamint a migráns munkavállalókhoz való hozzáférés beszűkülését nevezték meg.

Illusztráció forrása: Adobe Stock

Az utóbbi tényező (is) sokkal jelentősebbnek bizonyult a vártnál. Az év folyamán kiderült, hogy a mezőgazdaság, az áruszállítás, a vendéglátás és az idegenforgalom sokkal nagyobb mértékben támaszkodott korábban a teljes munkaidőben foglalkoztatott európai alkalmazottakra, mint azt sokan gondolták – köztük Boris Johnson miniszterelnök, a Brexit vehemens szorgalmazója. Nagyon sok gazda kénytelen volt a földeken hagyni a termést elrohadni, mert nem talált embereket, akik betakarították volna. A teherautó-vezetők hiánya miatt a boltokban meglehetősen gyakori látvány lett az üres polc, és ugyanebből az okból kifolyólag az ősszel hosszú sorok kígyóztak a benzinkutak előtt.

Nem sikerült élni az „új szabadsággal”

A vámunión kívüli első évet értékelve Boris Johnson miniszterelnök ismételten megfogadta, hogy kabinetje „még messzebb és még gyorsabban fog haladni a Brexit ígéretének a beváltásában, hogy kihasználjuk az új szabadságunkban rejlő hatalmas lehetőségeket”. Sokan azonban már a konzervatív oldalon is csalódottak.

„A kormány megnyerte a Brexit-háborút, de elveszíti a békét” – kongatta meg a vészharangot idei első számában a The Sunday Times konzervatív hetilap. Az írás szerzője felhívta a figyelmet, hogy nem kizárólag „megrögzött maradáspártiak” fogalmaznak meg lesújtó véleményt a Brexittel kapcsolatban, hanem „igazhívők” is. Sokan azok közül, akik felszabadulásként élték meg – és szorgalmazták korábban – az EU-tagság megszűnését, egyre inkább attól tartanak, hogy „álmaik kemény Brexitje elfajul”. „Igen, kiléptünk az EU-ból. De attól tartanak, hogy a kormány nem él ezzel a sorsdöntő lehetőséggel” – magyarázza a szerző, aki aggodalommal teszi hozzá, hogy Boris Johnson kormánya „ezáltal átadja a narratíva irányítását azoknak, akik a vámunióból való kilépés költségeire összpontosítanak”. „A maradáspártiak nyerik a propagandaháborút” – siránkozik a The Sunday Telegraph cikkírója is.

A vámunióból való kilépés költségei különösebb propaganda nélkül is fájóak. A fent már említett problémalista kiegészíthető például az agrártámogatásokkal, ami a kilépés előtt az euroszkeptikusok egyik vesszőparipája volt. A Brexit egyik fő előnyeként emlegették, hogy Nagy-Britannia képes lesz helyettesíteni az EU agrárpolitikáját (CAP) egy saját támogatási rendszerrel, amely jobban segítené a brit gazdákat, mint a Brüsszel által juttatott évi 3 milliárd font. Egyelőre azonban nincs világos elképzelés az uniós agrártámogatások helyettesítésére. Ezt a napokban a konzervatív Geoffrey Clifton-Brown, a londoni parlament többpárti ellenőrző bizottságának tagja is szóvá tette „több mint öt évvel az EU-referendum után”. Arra figyelmeztetett, hogy a máris „ostyavékony” haszonkulccsal dolgozó kis gazdaságokat a megszűnés fenyegeti. Becslések szerint egyes agrárvállalkozások támogatásokból származó bevétele 2024–25-re megfeleződik.

A konzervatív The Sunday Times a továbbiakra nézve rossz előjelnek tartja David Frost Brexit-ügyi miniszter távozását, aki „csalódott a Johnson-kabinet által vett irányban”. A cikkíró emlékeztet: Lord Frost elévülhetetlen érdemeket szerzett azzal, hogy elvettette az EU-val az úgynevezett ír tartalékmegoldást. (Az Ír-sziget határainak ellenőrzését azóta sem sikerült rendezni megnyugtató módon.) Lemondólevelében többek között abbéli aggodalmát fogalmazta meg, hogy a kormány nem kötelezte el magát „gyorsabban egy lazán szabályozott, alacsony adózású vállalkozói gazdaság” mellett. Ez lenne – a Brexit-pártiak elképzelése szerint – a Temze-parti Szingapúr, amihez azonban alapjaiban át kellene alakítani a brit törvénykezést.

A lényegi átalakítás helyett azonban a Johnson-kormánynak egyelőre olyan presztízsdöntésekre futotta, mint például az Erasmus diákcsere-programból való kilépés, amely fiatalok tízezrei számára jelentett csapást. Vagy ebben a körben említhető az a minapi hír, miszerint a brit vállalkozások lényegesen – körülbelül tizedével – többet fizetnek a szén-dioxid-kibocsátásért, mint uniós riválisaik, mert a londoni kormány a Brexit után nem hajlandó összekapcsolni a brit szén-dioxid-piacot a nagyobb európai piaccal.

Kapcsolódók

Kimaradt?