Nagyon fontos bejelentést tett Vlagyimir Putyin

Oroszország az elmúlt napokban 1140 katonát, 13 harci repülőt és 14 helikoptert vont ki Szíriából - jelentette be Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön a Kremlben, egy katonai és rendvédelmi főiskolák végzősei számára megtartott évzáró ünnepségen.

Emlékeztetett arra, hogy a csapatkivonás tavaly decemberben kezdődött meg, amikor személyesen kereste fel a hmejmími orosz támaszpontot. Moszkva 2015 szeptember 30-án avatkozott be a Szíriában zajló harcokba Bassár el-Aszad elnök hadseregének oldalán.

Putyin hangsúlyozta, hogy az orosz haderő „a terroristákkal Szíriában folytatott küzdelemben” demonstrálta megnövekedett katonai képességeit és az egységei közötti koordinációt. Mint mondta a megszerzett harci tapasztalatot hasznosítani kell majd a kiképzésben.

Az elnök szerint miközben a hadsereg és a hadiflotta fegyverzetében és hadfelszerelésében a modern eszközök aránya hat évvel ezelőtt csak 16 százalék volt, addig mára ez a mutató már 60 százalék, 2021-re pedig el fogja érni a 70 százalékot.

Az orosz elnök ígéretet tett a fegyveres testületek javadalmazásának javítására.

Kimaradt?