Donald Trump: Észak-Korea még mindig „rendkívüli fenyegetést” jelent

Észak-Korea változatlanul „rendkívüli fenyegetést” jelent az Egyesült Államokra - szögezte le Donald Trump amerikai elnök pénteken újságíróknak, miután meghosszabbította a 2008 óta érvényben lévő „országos vészhelyzetet”.

Az elnök alig pár nappal korábban - a Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel Szingapúrban tartott csúcstalálkozó után - még azt mondta, hogy „Észak-Korea semmiféle nukleáris fenyegetést nem jelent”, a csütörtöki kormányülésen pedig arról beszélt, hogy Észak-Koreában már megkezdődött az atomfegyver-mentesítés.Pénteken viszont Trump elnöki rendelettel egy évre meghosszabbította az Észak-Koreára vonatkozó úgynevezett „országos vészhelyzetet”, és egyúttal megújította a gazdasági szankciókat is.

Az elnöki utasítás kimondja, hogy „a fegyverekhez felhasználható hasadóanyagok megléte és elterjedése” és a phenjani kormány politikája és cselekedetei „továbbra is szokatlan és különleges fenyegetést jelentenek az Egyesült Államok nemzetbiztonságára, külpolitikájára és nemzetgazdaságára”.

Az „országos vészhelyzet” 2008 óta van érvényben. Kim Dzsong Un a szingapúri csúcstalálkozón ugyan ígéretet tett országa teljes és ellenőrizhető atomfegyver-mentesítésére, de ennek konkrét feltételeit és lépéseit Washington és Phenjan még nem dolgozta ki. Mike Pompeo, az amerikai diplomácia irányítója - ahogyan a héten fogalmazott - „a közeli jövőben” Phenjanba látogat, éppen a részletek egyeztetése végett.

Kapcsolódók

Kimaradt?