Növelnék a NATO védelmi és elrettentő képességét Közép-Kelet-Európában

Növelni kell a NATO védelmi és elrettentő képességét a szövetség keleti szárnyán – ebben egyeztek meg Lengyelország és az Egyesült Királyság védelmi, illetve külügyminiszterei a Varsóban megtartott csütörtöki egyeztetéseken.

A megbeszélésen részt vett a lengyel Mariusz Blaszczak és Jacek Czaputowicz, valamint a brit Gavin Williamson és Boris Johnson védelmi, illetve külügyminiszter.

Czaputowicz a tárgyalásokat követő közös sajtóértekezleten beszámolt arról, hogy a júliusi NATO-csúcstalálkozóval kapcsolatosan vitattak meg egyes kérdéseket. Fontosnak találták az észak-atlanti együttműködést a szövetség keleti szárnyán. Megegyeztek abban, hogy Európa e térségében növelni kell a védelmi és elrettentő képességeket.

Kiállnak közösen a NATO keleti irányú bővítése mellett is – mondta Czaputowicz, említve ebben az összefüggésben a nyugat-balkáni országokat.

Közölte továbbá: beszéltek az Iránra vonatkozó közös politikáról. „Osztjuk az Egyesült Államok aggodalmait ennek az országnak a szerepéről a közel-keleti térségben” – jelentette ki a lengyel diplomácia vezetője.

Brit részről Boris Johnson arról számolt be, hogy a megbeszélésen a közeledő NATO-csúcs, a Nyugat-Balkán és az iráni helyzet mellett napirendre került Észak-Korea, valamint a vegyi fegyverek használatára vonatkozó nemzetközi tilalom betartása is. Minden említett témában London és Varsó „azonos hangon beszél” – húzta alá a brit diplomáciai vezető.

A védelmi miniszterek a találkozó során értékelték többek között a brit katonák lengyelországi szerepvállalását. A 2016-os varsói NATO-csúcstalálkozó értelmében ugyanis Lengyelországba tavaly egy amerikai parancsnokságú nemzetközi, britekből is álló zászlóaljat telepítettek.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?