Az ellenzék szerint alacsony volt a részvétel a venezuelai elnökválasztáson

Alacsony, 30 százalék alatti volt a részvételi arány a venezuelai elnökválasztáson, ezt állította a helyi ellenzék vasárnap este a szavazás lezárultát követően – írta az El Nacional című helyi lap internetes oldalán.

Victor Marqués ellenzéki vezető kijelentette, hogy a szavazáson  megjelentek aránya alatta volt a 30 százaléknak. A hatóságok szerint vasárnap délig mintegy 2,5 millióan adták le szavazatukat, ugyanakkor a voksolás utolsó óráiban nem jelent meg hivatalos adat a részvételről. A választásra 20,5 millióan voltak jogosultak.

Henri Falcon, az ellenzék jelöltje az elnökválasztáson, Nicolas Maduro elnök legfőbb kihívója elutasította az elnökválasztás eredményét, mondván hogy az nem törvényes. Egyben új választásokat követelt még az év vége előtt.

A latin-amerikai országok Lima nevű csoportja szerint a részvétel mértéke még a 17 százalékot sem érte el. Máris közölték, hogy nem ismerik el a választás eredményét.

Törvénytelennek nevezte a venezuelai elnökválasztást Jorge Faurie argentin külügyminiszter és John J. Sullivan, az Egyesült Államok külügyminiszter-helyettese is. A két politikus vasárnap Buenos Airesben folytatott eszmecserét. A találkozójukról kiadott közlemény szerint Caracas nem adott megfelelő garanciákat arra, hogy az elnökválasztást szabadon, tisztességesen és átlátható módon rendezik meg.

Hangoztatta: „Nem ismerjük el a választási folyamatot, szerintünk nem volt választás. Új választást kell tartani Venezuelában” – tette hozzá. A politikus  azzal vádolta meg a kormányt, hogy nyomást gyakorolt a szavazókra.

Kapcsolódók

Kimaradt?