Megvan Trump és Kim Dzsongun találkozójának helyszíne és időpontja

Június 12-én, Szingapúrban találkozik Kim Dzsongun észak-koreai vezetővel az amerikai elnök. Ezt Donald Trump maga közölte csütörtökön a Twitter-oldalán.

Ez lesz az első alkalom, hogy egy hivatalban lévő amerikai elnök találkozik a kommunista rezsim vezetőjével. 2009-ben Bill Clinton korábbi elnök az akkor hivatalban lévő Barack Obama felkérésére utazott Phenjanba, a kilencvenes években pedig egy másik korábbi elnök, Jimmy Carter járt Észak-Koreában.

Donald Trump és Kim Dzsong Un tárgyalásainak fő témája a várakozások szerint az észak-koreai nukleáris program felszámolása és az ázsiai ország atomfegyver-mentesítése lesz.  Washington elvárása az, hogy Phenjan véglegesen és ellenőrizhetően számolja fel nukleáris programját, és hagyjon fel a rakétakísérletekkel. Az amerikai kormány végső célja pedig a Koreai-félsziget teljes atomfegyver-mentesítése.

Trump bejelentése alig néhány órával azt követően hangzott el, hogy a Washington melletti Andrews légitámaszpontra megérkezett az a repülőgép, amely az Észak-Koreában szabadon bocsátott három amerikai állampolgárt szállította haza. Az elnök és a first lady, valamint Mike Pence alelnök és felesége személyesen fogadta a Mike Pompeo külügyminiszterrel hazaérkező három volt foglyot.

Donald Trump a katonai repülőtéren is ismét köszöntet mondott Kim Dzsong Unnak, és leszögezte: derűlátó a várható tárgyalásokat illetően, mert meggyőződése, hogy az észak-koreai vezető "a való világba akarja vezetni" országát. Hozzátette, hogy igazán büszke akkor lesz, amikor sikerül elérni a Koreai-félsziget egészének atomfegyver-mentesítését.

A helyszín nem volt meglepetés

Mindazonáltal nagy meglepetést nem keltett elemzők körében a helyszín megnevezése. Amerikai lapértesülések ugyanis már szerdán este egybehangzóan arról számoltak be, hogy az amerikai elnök és az észak-koreai vezető csúcstalálkozója a délkelet-ázsiai városállamban lesz.

Ezek a sajtóinformációk azt követően láttak napvilágot, hogy Donald Trump helyszínként kizárta az Észak- és Dél-Korea közötti demilitarizált övezetet, noha először ő javasolta ezt. A CNN hírtelevízió pedig azt jelentette: az amerikai kormányzat számára Szingapúr semlegesebb, s ezért kedvezőbb minden más korábban felmerült helyszínnél.

Kapcsolódók

Kimaradt?