Észak-Korea elengedett három amerikai foglyot

Trump amerikai elnök elnök Twitter-bejegyzésben erősítette meg, hogy Mike Pompeo külügyminiszter a repülőgépen hazafelé tart Észak-Koreából három volt amerikai fogollyal.

Úgy tűnik, jó egészségben vannak - írta bejegyzésében az amerikai elnök, aki a Kim Dzsongun észak-koreai vezetővel várható csúcstalálkozójára utalva azt is megerősítette: a találkozó időpontja és helyszíne is megvan.

Az amerikai diplomácia irányítója kedden érkezett - előre be nem jelentett látogatásra - Phenjanba, hogy egyeztessen a Donald Trump és Kim Dzsongun észak-koreai vezető várható csúcstalálkozójának részleteiről. Trump az iráni atomalku bejelentésekor, kedden délután közölte a látogatás tényét, mikor Pompeo már úton volt Észak-Koreába, de újságírói kérdésre sem fejtette ki, hogy várható-e a foglyok szabadon bocsátása. Nemsokára meglátjuk - fogalmazott.

Az egyik szabadon bocsátott amerikai fogoly, Tony Kim családja közleményben köszönte meg Donald Trumpnak, hogy elérte mindhárom fogoly szabadon bocsátását.

A három, koreai származású amerikai férfi egyikét, Kim Dong Chul lelkipásztort 2015-ben tartóztatták le, és ítélték tízévi kényszermunkára állítólagos kémkedés vádjával. A másik két amerikait, Kim Hak Song keresztény misszionáriust, aki kísérleti farmot szeretett volna beindítani a phenjani műegyetemen, és Tony Kimet, aki szintén a phenjani műegyetemen dolgozott, tavaly ítélték börtönbüntetésre ellenséges cselekedetekkel és kémkedéssel vádolva meg őket. Sajtóinformációk szerint a három férfit nemrégiben kórházba szállították, s ebből elemzők már arra következtettek, hogy várható szabadon bocsátásuk.

"Van ok az optimizmusra"

Az Egyesült Államokban a várható csúcstalálkozó előtt, Phenjan részéről megnyilvánuló jóakarat jeleként tekintenek a három amerikai állampolgár szabadon bocsátására. A Fehér Ház közleményben erősítette meg ezt. James Mattis védelmi miniszter Washingtonban - a szabadon bocsátás híre után - egy szenátusi bizottsági meghallgatáson közölte: van ok az optimizmusra, hogy az amerikai-észak-koreai csúcstalálkozó gyümölcsöző lesz.

Mike Pence amerikai alelnök ugyanakkor közleményben szögezte le: Washington mindaddig fenntartja a nyomást Észak-Koreára, amíg a Koreai-félsziget teljes atomfegyver-mentesítése be nem fejeződik.

Mike Pompeo külügyminiszter a repülőgépen vele utazó újságíróknak megismételte, hogy Washington addig nem oldja fel a szankciókat, amíg Phenjan véglegesen fel nem számolja nukleáris és rakétaprogramját.

Kapcsolódók

Kimaradt?