Európai országba küldenek rabszolgákat Észak-Koreából

Észak-Korea 150 ezer rabszolgát dolgoztat a határain kívül, európai országokban is – derítette ki a BBC Panorama című műsora.

A BBC leleplező műsora szerint a rabszolgák évente több mint egymilliárd euró hozamot jelentenek az országnak, amelyből Kim Dzsongun luxuséletét és az ország nukleáris programját finanszírozzák Thae Yong-ho szerint. A korábbi észak-koreai helyettes nagykövet úgy véli: ha ez nem így volna, akkor az ország gazdasági helyzete jelentősen javult volna.

A történetet egy felderítő csapat tárta fel két év után, akik Észak-Koreában, Oroszországban és Lengyelországban vizsgálódtak. Az orosz Vlagyivosztok városában építőmunkásokkal beszélgettek, akik közül egy a kilétét nem vállaló észak-koreai férfi elmondta, minden keresetüket a főnöküknek adják oda, aki szintén észak-koreai.

Egy másik férfi elmondta, úgy bánnak velük, mint a kutyákkal, és mocskot kell enniük. "Fel kell adnod az emberi mivoltod" – tette hozzá. Ő arról számolt be, a keresete nagy részét le kell adnia: aki nem tudja kifizetni azt, hogy külföldön dolgozik, annak haza kell mennie – ez az összeg tíz éve havi 260 dollár volt, mára ennek duplája. Van, aki "pártkötelességnek", más "forradalmi kötelességnek" nevezi ezt, mondta.

Lengyelországban is dolgoztatják őket

A BBC stábja egy lengyel kikötőben is járt, ahol állítólag 800 észak-koreai dolgozik: többnyire mint hegesztők és munkások. Egy biztonsági őr elmondta, tele van velük a település. A munkások főnökével beszélgetve kiderítették: csak fizetetlen szabadságot vehetnek ki az észak-koreai munkások és amikor közeledik a határidő, szünet nélkül dolgoztatják őket.

A varsói koreai nagykövetség szerint a lengyel és EU-s törvényeknek megfelelően dolgoznak a munkások. A lengyel kormány szerint pedig rendszeresen tartanak ellenőrzéseket és nincs bizonyíték arra, hogy a keresetüket hazaküldenék a távol-keleti országba. A munkáltató szerint minden alkalmazott legálisan dolgozik náluk.

Az ENSZ decemberben állapodott meg azokban a szankciókban, amely értelmében Észak-Koreának tilos külföldön dolgoztatni embereket, de a befogadó országoknak két évet adtak arra, hogy megfeleljenek ennek az elvárásnak.

Kapcsolódók

Kimaradt?