Forródrót létesül Phenjan és Szöul között

Észak- és Dél-Korea szombaton tárgyal a két ország vezetői között létesítendő közvetlen telefonvonalról - közölte pénteken Szöulban a dél-koreai elnök hivatalának képviselője.

Elmondta, hogy a Mun Dzse In dél-koreai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető közötti forródrót megteremtéséről szóló megbeszéléseket a küldöttségek a két országot elválasztó demarkációs vonalon fekvő Panmindzsonban tartják.

A létrehozandó közvetlen telefonvonal a személyes konzultációkat segíti majd - tette hozzá a Kék Ház, a szöuli elnöki hivatal tisztségviselője. A Koreai Köztársaság küldöttsége március 5-én találkozott Phenjanban az észak-koreai vezetővel. A tárgyalások során megállapodás született arról, hogy a két ország vezetője csúcstalálkozót tart. Észak-koreai részről egyben hangoztatták, hogy készek hasonló találkozót tartani Donald Trump amerikai elnökkel is.

A megbeszéléseket követően április 27-re tűzték a két koreai vezető csúcstalálkozójának időpontját. Azóta a felek megbeszélések több fordulóját szentelték a találkozó előkészítésének, amelyek keretében megbeszélték annak protokolláris, biztonsági kérdéseit, valamint azt, hogy arról a sajtó miképpen számolhat be

Kapcsolódók

Kimaradt?