Európai országban tárgyal Észak- és Dél-Korea

Finnországban diplomáciai tárgyalások folynak Észak- és Dél-Korea képviselői között - jelentette be hétfőn a finn külügyminisztérium, amely "előmozdító" szerepet játszik.

Timo Soini finn külügyminiszter elmondta az STT finn hírügynökségnek, hogy Finnország lehetővé tette a találkozót, de még közvetítőként sem vesz részt benne. Egyéb részletet nem közölt. Vasárnap érkezett Helsinkibe Cso Kang Il, a phenjani külügyminisztérium amerikai ügyekért felelős illetékese.

Az STT úgy tudja, hogy a dél-koreai biztonsági szakértőkön kívül a látogatása két napja alatt találkozni fog amerikai diplomatákkal, köztük Kathleen Stephensszel, aki az Egyesült Államok nagykövete volt korábban Szöulban. A helsinki megbeszéléseket megelőzően Ri Jong Ho észak-koreai külügyminiszter Stockholmban járt, és a svéd külügyminiszterrel tárgyalt az észak-koreai nukleáris kérdés békés megoldásának lehetőségéről.

Kapcsolódók

Kimaradt?