Tízezrek tüntetettek a katalán vezetők szabadon bocsátásáért

Tízezrek tüntetettek szombaton Barcelona központjában, követelve, hogy a spanyol hatóság engedje szabadon az elszakadást szorgalmazó, börtönbe zárt katalán vezetőket, írja az MTI.

„Szabadságot a politikai foglyoknak!", „Kifelé a megszálló hatalommal!" – ilyen követeléseket kiabáltak és feliratokat tartottak a magasba a tüntetők, akiknek jó részét ötszáz busszal szállíttatták a megmozdulás szervezői Katalónia különböző városaiból és falvaiból Barcelonába.A demonstrációt két civil szervezet hirdette meg, amelyek vezetői szintén rács mögött vannak. A két vezető aktivistán kívül a feloszlatott katalán kormány nyolc volt tagja is vizsgálati fogságba került, miközben a hatóságok megpróbálják feltárni, hogy milyen szerepet játszottak a spanyol alkotmány megsértésében azzal, hogy októberben törvénytelenül deklarálták Katalónia függetlenségét.

Az El Pais úgy tudja, a tüntetők 750 ezren voltak, így eddig ez a legnépesebb tüntetés a katalán vezetők szabadon bocsátásáért: október 17-én 200 ezren, 21-én pedig 450 ezren gyűltek össze.

A madridi legfelsőbb bíróság csütörtökön úgy döntött, hogy hat másik, szintén függetlenségpárti katalán politikus óvadék fejében szabadlábon védekezhet. Köztük van Carme Forcadell, a feloszlatott katalán parlament elnöke, neki 150 ezer euró óvadékot kell lerónia jövő csütörtökig, különben ő is rács mögé kerül.

Kapcsolódók

Kimaradt?