Ukrán oktatási törvény: a magyar és román kisebbségekért áll ki a MIÉRT

Elfogadta szombaton az Európai Néppárt Ifjúsági Szervezetének Tanácsülése az ukrán oktatási törvény ellen tiltakozó határozattervezetet, amelyet a Magyar Ifjúsági Értekezlet, a Fidelitas és az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) közösen nyújtott be. Szolidaritásunkat fejeztük ki a kárpátaljai magyar és az ukrajnai román közösségekkel.

A MIÉRT álláspontja szerint az ukrán oktatási törvény az európai értékekkel megy szembe, számunkra elfogadhatatlan, kisebbségellenes lépés, hogy kizárólag óvodában és általános iskolában lehessen anyanyelven tanulni.

Az Európai Néppárt Ifjúsági Szervezetének (YEPP) fiataljai találkoztak Zürichben, az Európa Jövőjéről szóló konferencián és a YEPP tanácsülésén. A MIÉRT képviseletében Oltean Csongor elnök és Ambrus Zsombor, külügyekért felelős ügyvezető alelnök vettek részt a rendezvényen. A határozattervezetnek köszönhetően az európai fiatalok megismerhették az ukrajnai kisebbségeket sújtó oktatási reformot, és elhangzott az is, hogy az anyanyelvhasználat az identitás es kultúra megőrzésének legalapvetőbb feltétele.

Ahhoz, hogy eredményesek legyünk, a kisebbségi ügyet csomagban kell kezelnünk. Ennek értelmében nem csak magyar ügyként kell beszélnünk az ukrán helyzetről, hanem a román kisebbségért is fel kell szólalnunk – közölte Oltean Csongor. A MIÉRT elnöke úgy fogalmazott, az ukrán parlament olyan törvényt fogadott el, amely egyrészt ellentmond a saját alkotmányuknak, másrészt pedig megfosztja a kisebbségeket az anyanyelven tanulás lehetőségétől.

Ambrus Zsombor, a határozattervezet beterjesztésekor kitért arra, hogy a kisebbségben élőknek ismerniük kell az ország hivatalos nyelvét, az azonban nem elfogadható lépés, hogy megfosztják őket az anyanyelven történő oktatástól. “Bízunk abban, hogy az 53 tagszervezetet képviselő  fiatalok döntése kellő súllyal bír és pozitívan befolyásolja az Ukrajnában élő magyar és román kisebbség tagjait” – fogalmazott Ambrus.

Kapcsolódók

Kimaradt?