A Washington államban lövöldöző diák zaklatással vádolja áldozatait

A Washington államban lövöldöző diák zaklatással vádolja áldozatait, ezzel próbálja indokolni tettét. Az egy nappal korábbi tragédia elkövetőjének nevét és vallomásának egy részletét csütörtökön hozták nyilvánosságra.

Sajtótájékoztatóján Ozzie Knezovich megyei seriff közölte: a 15 éves Caleb Sharpe édesapjától ellopott pisztolyokkal hajtotta végre tettét. A rendőrségen azt mondta, hogy leckét akart adni az őt gúnyoló és zaklató diákoknak. Kiderült, hogy az agyonlőtt áldozat előzőleg azt kiáltotta oda osztálytársának: „mindig is tudtam, hogy egyszer szétlövöd az iskolát”.

A seriff bejelentette: a kórházban ápolt három diáklány állapota kielégítő. Azt is elmondta, hogy előre megfontolt szándékkal elkövetett emberölés miatt emelnek vádat a fiú ellen.

Az északnyugati Washington államban, Spokane közelében lévő Rockford általános iskolájában lövöldöző diáknál két pisztoly volt, mindkettőt használni akarta, de az egyik elakadt. Ekkor a megcélzott diák könyörögni kezdett, ám Sharpe a másik pisztollyal nyomban lelőtte. A dühöngő fiút az iskola biztonsági őrei fogták le.

Kapcsolódók

Kimaradt?