Felvidék.ma: „Egy év leforgása alatt három, egymás tőszomszédságában lévő falu maradt iskola nélkül a legmagyarabb vidéknek tartott Csallóközben!”

Megszólalt a héten a Felvidék.mában B. Vida Júlia és a Mínusz egy iskola című jegyzetében annak kapcsán, hogy Alsó-Csallóközben, miután tavaly bezárta kapuit a 86 %-os magyar többségű Csallóköznádasd és a 80 %-ban magyaroklakta Dercsika magyar iskolája, elmondja: most ugyanez történt meg sajnos Bakán is, ahol a magyarok 85 %-át teszik ki a község lakosságának. Az említett települések egykori diákjaként személyes hangvételű cikkében azzal szembesíti az olvasóját, hogy szűkebb pátriájában, a tömbmagyar terület belső oldalán „nem a hatalom tett lakatot egyik iskola ajtajára sem, hanem a gyermekhiány és talán a közöny.”   

Baka Dunaszerdahelytől 12 kilométerre délnyugatra, az Alsó-Csallóközben, a dunaszerdahelyi járásban található Duna-parti település. A 2011-es népszámlálás szerint a község 1114 lakosából 950-en vallották magukat magyarnak és 148-an szlováknak. A vele szomszédos egyik község Dercsika, tőle északra található, távolabb a Dunától és közelebb, alig 10 kilométerre helyezkedik el járásközponttól. Dercsika lakóinak száma 507 fő volt 2011-ben. Közülük 409 volt magyar és 86 szlovák nemzetiségű. Baka másik szomszédtelepülése Csallóköznádasd szintén község, ugyancsak a Duna partján található és abban is hasonlít Bakához, hogy vele azonos távolságra van Dunaszerdahelytől. Népességi adatai viszont inkább Dercsikáéhoz közelítenek; összlakossága a legutóbbi népszámlálás idején 547 fő volt, ebből 473 volt a magyar lakos, 72 pedig szlovák.

A három, mint láttuk, döntően magyar többségű felvidéki település közös gondjára, a kétségbeejtő tanintézeti állapotokra ez év februárjában figyeltem fel, amikor a Hírek.sk portál arról számolt be, hogy a közeljövőben elindulnak azok az iskolabuszok, amelyek a bősi vízi erőmű térségében szállítják majd iskolába a gyermekeket. Az iskolabuszos projekt három pozsonyi minisztérium: az oktatásügyi, a közlekedési és a belügyminisztérium közös ügyeként kapott nyilvánosságot a szlovákiai szlovák és magyar nyelvű sajtóban és az is kiderült: ott kerül majd bevezetésre, ahol gondot okoz a klasszikus autóbusz-összeköttetés.

A szlovákiai magyar televíziós hírportál cikkében megszólaltak az illetékesek, köztük az oktatási miniszter, Peter Plavčan, aki a kísérleti jelleggel bevezetendő szolgáltatásról elmondta: egyelőre tesztelő üzemmódban működnek ezek az iskolabuszok a bősi vízi erőmű térségében és az idei tanév végén, konkrét kérésekre döntenek majd az állandó jelleggel történő beindításukról. Hozzátette azt is, „jobb lesz, ha a kezdeményezés alulról indul, vagyis a falvaktól, amelyek az alapiskolák fenntartói. Az önkormányzatok dönthetnek arról, kihasználják-e a speciális közlekedést, amely miatt a helyi alapiskola gyermekeket veszít, vagy inkább igyekezni fognak megtartani a kisiskolát.”

A térség négy településének magyar polgármestereit is megszólaltató cikkből megtudhattuk, hogy közülük három üdvözli a döntést.  Dercsika és Csallóköznádasd elöljárója azért, mert létszámhiány miatt az előző év szeptemberében megszűnt a magyar iskola. Baka első embere pedig azért tartotta jó ötletnek a segítő kormányzati kezdeményezést, mert egyelőre ugyan bizakodónak tűnt a gyereklétszámot illetően, de komoly kételyeket is megfogalmazott a jövőt illetően. Elmondta, falujában van egy közös osztály az alsó tagozatosok számára, és van egy ötödik osztály is 18 tanulóval, de azt is hozzátette: jövőre várhatóan kevesebb ötödikes lesz és így fennáll a veszélye az általános iskola (Szlovákiában ezt alapiskolának hívják) felső tagozata megszűnésének.

Az egyetlen, aki nem tartott igényt iskolabuszra, az Csilízpatas elöljárója volt, de ő sem azért, mert a 660 magyar és 93 szlovák által lakott településen megnyugtatóbb volna az iskolások létszáma, vagy netán ott működne az elemi iskola mellett felső tagozat is. Nyilatkozatából azt tudhattuk meg, hogy tartózkodásának egyetlen oka volt: az idősebb diákok már régóta menetrendszerű autóbuszjárattal utaznak a 6 kilométerre levő csilízradványi alapiskolába, ahol felső tagozat is működik, a távolsági buszok arrafelé pedig megbízhatóan járnak.

Amitől tartott februárban és kizárólag a felső tagozat jövőjét illetően Baka polgármestere az mára bekövetkezett, de a senki által nem hitt és lehető legrosszabb forgatókönyv érvényesült. Legnagyobb meglepetésemre, – s ezzel vélhetően nem csak én vagyok így – éppen Bertalan György mérnök, a település MKP által független jelöltként megválasztott első embere „jóvoltából” történt ez, aki bevállalta az iskolasírásó szerepét.

A Felvidék.mában minap megjelent B. Vida Júlia írta, Mínusz egy iskola címet viselő alma mater nekrológból kiderült, hogy hiába Bakán a közel ezerfős magyar lakosság, hiába az ún. kisiskolák megmentését szolgálni hivatott jogszabály (az alsó tagozatos iskolák mellett a nemzetiségi iskolák felső tagozataira vonatkozó minimális osztálylétszám törlését is kilobbizta a Bugár Béla vezette Híd tavaly júniusban), nemhogy felső tagozat, de elemi osztályok se lesznek ősztől ezen a településen.

„Bevégeztetett. – olvassuk B. Vida Júlia iskolasiratójában, aki így folytatja cikkének felvezetőjében: Bezárt a bakai kilencéves alapiskola is. A pedagógusok hiába tettek meg mindent, ha a szülők és a fenntartó ezt máshogy gondolták. Szeptembertől többé már nem csengetnek be a tágas iskolaépületben…”

Az alma mater kifejezést nem véletlenül használtuk fentebb. B. Vida Júlia nem külső szemlélőként parentálja el most a bakai tanodát. Az alma mater, a tápláló anya, az ember egykori iskoláját jelenti és az ő esetében neki személyes fájdalmat is jelent, hiszen közvetlenül is érintettje az alsó-csallóközi iskolabezárásoknak. Egykor a bakai tanoda felsőtagozatos tanulója volt, elemistaként pedig a tavaly bezárt dercsikai kisiskola padjait koptatta. 

Íme hogyan vall erről a keserű élményéről:

„Engedtessék meg, hogy e sorok írója, most felfedje, személyesen is érintett ez ügyben. Kétszeresen is. Egyrészt, mert egykor ő maga is bakai felsőtagozatos diák volt, igaz még a régi kaszárnyában kezdett, ami a vízlépcső útjában állt és felrobbantották, majd barakkokban járta ki a maradék három osztályt. Az új iskolába már csak vendégként tette be néha a lábát. De szívében sok szép emléket őriz a bakai diákévekről… Akárcsak a dercsikai kisiskoláról, ahol az első négy évfolyamot végezte. Tavaly nyáron bezárták azt is (meg a szomszéd falu, Csallóköznádasd kisiskoláját is)… Elfogytak a gyermekek… Egy év leforgása alatt három, egymás tőszomszédságában lévő falu maradt iskola nélkül a legmagyarabb vidéknek tartott Csallóközben!”

A pedagógusokon nem múlott az iskola sorsa, ők hiába tettek meg mindent – olvashattuk az imént –, de az iskolafenntartó önkormányzat és a szülők ezt egészen máshogy gondolták. nekik köszönhetően most végleg lakat kerül az egyetlen iskolára. Történt ez abban a községben, ahol ma is él 50-60 tanköteles gyermek, akik a két szomszédos, szintén iskola nélküli falu mozgósítható diákjaival együtt megmaradhatott volna. Történt ez ráadásul egy olyan kedvező korban, amikor Szlovákiában az állam törvényben szavatolja, hogy minden teljes szervezettségű kisiskola, beleértve a nemzetiségieket létszámtól függetlenül szabadon működhet.

Így ebek harmincadjára kerülhet egy néhány hónappal ezelőtt 70 000 eurós ablakcserével felújított többszintes iskolaépület, amely a falu közepén, zöldövezetben, hatalmas telken helyezkedik el, így fölöslegessé válik a 150-200 főre tervezett konyhájával, annak minden felszerelésével, étkezdéjével és haszontalanná lesz a sportpálya meg a közelmúltban teljesen felújított tornaterem is.

Mindezt az egykori bakai tanártól, Darnai Zsolttól tudhattuk meg, aki B. Vida Ildikóhoz hasonlóan, a Felvidék.ma felületén a Kinek hiányzik a bakai iskola?! című tényfeltáró szókérésében világította meg részletekre kiterjedően a mostani iskolabezárás hátterét. Nyílt levélnek is beillő cikkében felfedi, hogy milyen személyes ambíciók, milyen helyi hatalmi arrogancia és rövidlátás, milyen lakossági indifferencia vezetett el oda, hogy idén szeptembertől több mint félszáz bakai diák, beleértve a legkisebbeket is, ne a képeinken látható helyi korszerű iskolában tanuljon, hanem hajnalosan keljen, esőben, fagyban is elbuszozzon egy másik településre, majd késő délután onnan fáradtan haza.

Nem térnénk ki a többesztendős iskolamentő pedagógusi küzdelem különböző állomásainak bemutatására, melynek kulcsmozzanatait az olvasó ide kattintva megismerheti Darnai látleletéből, de megismerve érveit még a külső szemlélő számára is egyértelműnek tűnik: az iskola a jövőben is működhetne, ha azt Baka magyar lakói és az általuk megválasztott magyar megválasztott elöljáróik akarták volna. De nem akarták.

Az a magyar polgármester, aki korábban önkormányzati képviselő, alpolgármester, az iskolatanács tagja és elnöke volt, és aki 2014-ben polgármesterjelöltként még e szavakkal kampányolt megválasztása érdekében, miszerint „Az iskola és az óvoda a falu élete, jövője szempontjából meghatározó intézmény, körmünk szakadtáig védeni kell mindkettőt” – most maga volt az iskolabezárás kezdeményezője. Az ő javaslatára fogadta el a csak magyarokból álló képviselőtestület ellenszavazat nélkül a következő határozatot: „az önkormányzat a 2017. június 27-ei ülésén úgy döntött, hogy elindítja az intézmény  iskolai rendszerből történő kiiktatásának a folyamatát.” A képviselőtestület – olvashatjuk az egykori bakai tanár konfessziójában – a neki megküldött levélben a kevés pénzzel és a kevés beíratott gyerekkel indokolta a döntését, de ezek csak ürügyek voltak. A miértekre vonatkozó válaszok és a valódi okok kimaradtak a levélből, a kényelmes megoldásválasztás könnyebben ment a község vezetőinek, mint a tükörbe nézés. 

Darnai Zsolt vádló kérdése, a publikációja egyik fejezetének alcímét adó „Hogy kinek hiányzik a bakai suli?!”, melyet alább szöveghűen közreadunk, talán végre az annyira óhajtott tükörbenézést is elhozhatja. Nyári uborkaszezon ide, uborkaszezon oda, talán nemcsak Bakán, másutt is. Esetleg azon is elmerengenek a helyi megválasztottak, hogy akar-e majd élni, házat építeni vagy venni bármely fiatal pár egy olyan településen, ahol ma nincs iskola, holnap pedig már óvoda se lesz…

Tehát lássuk Darnai Zsolt olvasatában „hogy kinek hiányzik a bakai suli?!”

„Röviden? Senkinek. Vagyis a hivatalosok közül senkinek. Se hangos, se halk, se erős, se erőtlen tiltakozásról, véleményezésről, segítő szándékról nincs tudomásom. Hallgat a bakai iskolatanács, a képviselő-testület, szervezeteink (a szülői szövetség, a pedagógusszövetség, a Csemadok) vezetősége, pártjaink lent-középütt-fent egyaránt. Uborkaszezon a Felvidéken.

Bővebben? Előbb-utóbb majd mindenkinek. A csend persze magyarázható a vakációval is. A szünidő első napjai a pihenésről, a családi kirándulásokról, a fesztiválokról, a nyári élményekről szólnak. Az iskola témája ilyenkor huszadrangú: a családoknak, a hétköznap emberének egyaránt. Érthető. (Talán nem is volt véletlen a kiiktatás június végi időzítése?) A hivatalos, választott személyeknek már nem hiányzik, a hétköznapok emberének pedig még nem.

S akkor vajon kinek hiányzik? Nekem, neked és nekünk, azoknak, akik nem vagyunk ugyan „hivatalos személyek”, csupán „csak” polgárok, magyarok. Akik értik egy magyar iskola létének fontosságát, akik érzik, hogy Bakán egy fontos helyi érték végérvényesen elveszett. Odalett egy 1-9. évfolyamos magyar iskola, egy 1140 lakosú magyar faluban, a magyar többségű (!) Csallóközben. Bedőlt a nemzetünk megmaradásának egyik magyar bástyája – a tömb magyar terület belső oldalán.”

Visszatérve B. Vida Júlia írásához, az egykori bakai és dercsikai diák a továbbiakban egy olyan szempontot emelt be iskolanekrológjába, mely távolról sem csak Felvidékre jellemző.

Sokan és sokfelé hajlamosak vagyunk minden baj forrását Kárpát-medence szerte kizárólag az ilyen-olyan elnyomó hatalomban megtalálni, (persze erre nemegyszer meg is van az okunk), de a szálka-gerenda effektusról, hisz ez mindig kényelmesebb, túl gyakran megfeledkezünk. A magyar iskolák jövőjét illetően a kétségtelenül létező demográfiai gondok mellett legalább ekkora problémát jelent a közöny is, és az is igaz, ez Felvidéken hangsúlyosabban, mint máshol. Mindkettő alapvetően hozzájárul ahhoz, hogy azt a bizonyos lakatot mi magunk tettük és tesszük iskoláink bejárati ajtajaira.

Íme, miként vélekedik erről a cikkírónk:

„Döbbenet. Fájdalom. Sok-sok miért… Nem a hatalom tett lakatot egyik iskola ajtajára sem, hanem a gyermekhiány és talán a közöny. Igaz, hogy ma sokkal kevesebb gyermek születik, mint azokban az években, amikor 20-30 közötti osztálylétszámokban folyt az oktatás a bakai alapiskolában. De az is igaz, hogy azt a pár szem gyermeket sem a saját faluja iskolájába íratta be a legtöbb szülő, hanem elvitte, s utaztatja a jobbnak vélt vagy legalábbis nagyobb iskolákba… S lehet, hogy ez kapóra jött az önkormányzatnak, a polgármesternek, hogy az amúgy is veszteséges, kis létszámú intézményt likvidálja… Persze nem lehet és nem is szabad általánosítani, hiszen vannak faluvezetők, akik minden követ megmozgatnak, hogy az iskolát megmentsék…

Bakán vajon mi történhetett? Mi lehet az oka annak, hogy a faluvezetés a lakat mellett döntött? Akkor, amikor a már említett két szomszédos kisközségből is járhattak volna oda diákok… Tény és való, hogy alig néhány év alatt 80 gyermekről 0-ra csökkent az iskola diáklétszáma! Tény és való, hogy jó pár éve már a bakai iskola bezárásról szóltak a pletykák, és a szülők egy része elbizonytalanodott, és máshova íratta gyermekét. Folyt az ellenpropaganda azzal is, hogy ezt az iskolát rossz fényben tüntették fel, azt állítva, hogy ott minőségtelen oktatás folyik. Mindezt nehéz elhinni, hiszen a diákok rengeteg versenyen és megmérettetésen szerepeltek, szép sikereket érve el.”

A közismert mondás szerint az a település, ahol megszűnik az iskola, előbb-utóbb halálra van ítélve. Cikkének végén szerzőnk nem is tehet mást, erre figyelmeztet:

„Valami nagy baj lehet velünk, felvidéki magyarokkal. Önként és dalolva mondunk le megmaradásunk egyik alappilléréről, az iskoláról. Mintha eldobnánk a jövőt… Mintha nem tudatosítanánk, hogy ahol nincs iskola, ott leépül a közösség, s értékéből is jócskán veszít a község. Baka, Dercsika, Csallóköznádasd… Ha ez így megy tovább, a felsorolás korántsem lesz véges.”