Negyed évszázad után új elnöke van a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetségnek – interjú Sutus Áronnal a Magyar Szóban

Megszólalt a héten Sutus Áron, a huszonöt éves születésnapját minap ünneplő Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség frissen megválasztott új elnöke és Tápai Renátának, a Magyar Szó munkatársának adott interjújában elmondja, milyen elképzelésekkel, konkrét tervekkel készül belevágni négyéves mandátumába. Szavaiból kiderült: ma is érvényesnek tekinti a ’92-ben megfogalmazott alapítók hitvallását, mely szerint a művelődési egyesület célja, hogy „életre keltse a Vajdaság minden zugában kihalóban levő magyar kultúrértékeket”. Ugyanakkor hitet tett amellett, hogy a jövőben a hatékony értékteremtő, értékőrző munka nem elképzelhető fiatalítás, létszámbővítés és a kiszámítható anyagi háttér biztosítása nélkül. Bíztatásként éli meg, hogy a jelek szerint erre lesz is lehetőség, mert adottaknak tűnnek ehhez a feltételek.

„Az elmúlt negyed évszázadnak az a legnagyobb hozadéka és sikere, hogy sikerült kinevelni olyan embereket, akik folytatják azt a munkát, amit nem mi kezdtünk el – és ez rendkívüli fontos –hanem elődjeink, akik előttünk jártak. Már nekünk is volt ’92-ben mire alapozni, kikre támaszkodni, és úgy gondolom, hogy minden túlzás nélkül állíthatom, a mostaniaknak, akik utánunk jönnek, lesz kire és mire támaszkodni.

A tisztújító értekezleten értékeltük nemcsak az elmúlt négy esztendőt, hanem az elmúlt huszonöt évet is. Őszintén mondom, nem vagyok igazán elégedett a saját teljesítményemmel, a saját munkámmal. Így visszatekintve, úgy gondolom, hogy sokat tettünk, de még többet lehetett volna tenni.”

Dudás Károly, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség (VMMSZ) múlt szombaton távozó elnöke azt követően, hogy huszonöt év után őrségváltás történt a délvidéki magyarság kulturális ernyőszervezetének élén nyilatkozott a Kossuth Rádió Határok nélkül című műsorának – fenti idézetünk ebből az interjújából származik.

A nemrég adásba került rádiós beszélgetésben még szó esett arról is, hogy objektív okok, „a pénz, paripa, fegyver” hiánya okolható elsősorban azért, hogy a negyedszázaddal ezelőtt, 1992. július 11-én, Szenttamáson megalakult ernyőszervezet két és fél évtized alatt sem tudott olyan erőre kapni, mint az erdélyi és felvidéki testvérszervezetei, az EMKE és a Csemadok. A most leköszönő elnök vallomása, mint láttuk, nem nélkülözte az önkritikát sem. Amikor később a tudósító rákérdezett az elkövetett mulasztásokra és Dudás elismerte, hogy „többször szemünkre vetették, hogy nem tartjuk a kapcsolatot a tagszervezetekkel, amiben volt is némi igazság”, azt hittük, a riportalany nemcsak az objektív körülményeket, a pénz- és emberhiányt fogja okolni a félsikerekért, hanem némi önvizsgálatot is tart, a számvetése pedig teljesebb, tárgyilagosabb lesz. Esetleg bevallja azt is: talán túl sok terhet vállalt magára az elmúlt huszonöt évben és a bokros tennivalói közepette nem mindig jutott kellő mértékben elegendő ideje és energiája a kulturális szervezet hatékony működtetésére. Mivel jó kapcsolatokkal és tekintéllyel bíró élvonalbeli politikus is volt mindvégig és mindig kitűnő lobbierővel rendelkezett, úgy hisszük, neki is lehetett volna több tennivalója a sikeres intézményépítés, a VMMSZ „helyzetbe hozása” érdekében. Kétségtelen, hogy megsüvegelendő eredmény volt a magyarországi segítséggel rendbe hozott több mint 50 vajdasági művelődési otthon, melyek közül több mint 30 szórványtelepülésen volt, viszont az is igaz: ezek nem mindegyikébe sikerült úgy „életet lehelni”, ahogyan eredetileg szerették volna sokan.

A legnagyobb tisztelettel az általunk nagyra becsült Dudás Károly iránt meg kell jegyeznünk: hiába vonult nyugdíjba ezelőtt öt évvel, 42 évi újságírói-szerkesztői munka után, ezt a státuszt ő akkor és azóta is, csak névlegesnek tekintette. Ő Vajdaság örökmozgó magyar közéleti embereként több olyan politikai és társadalmi tisztség nyűgét vette magára mindig, melyek mindegyikének maradéktalanul eleget tenni egy ember számára nem mindig lehetséges és felőrli az energiákat.

Vélhetően ez a felismerés késztethette az idén 70. életévébe lépő Dudás Károlyt, aki a Vajdasági Magyar Szövetség legfőbb szervének, a Tanácsnak és

a „Szülőföldön magyarul” nevelési, oktatási, valamint tankönyv és taneszköz támogatásokat Vajdaságban menedzselő Concordia Minoritatis Hungaicae (CMH) polgári egyesületnek is az elnöke, hogy hátrább lépjen és átadja a helyét. Mint olvashattuk a bevezető sorokban, ezt a döntést most meg is hozhatta, főleg azért, mert volt kiből válogatni.

A VMMSZ negyedszázados jubileumi ünnepségét megelőzően, melynek helyszíne múlt szombaton a palicsfürdői Vigadó volt, ahol több partnerszervezet, így az EMKE és a Csemadok is köszöntötte az egybegyűlteket, a délvidéki művelődési szövetség megtartotta tisztújító közgyűlését. Itt megtörtént az a generációváltás, aminek már voltak kritikus hangú szorgalmazói is, és Dudás Károly két és félévtizedes elnöklése után négyéves mandátummal Sutus Áron kapta meg ezt a bizalmi posztot.

Az új elnök korábban Dudás Károly legközvetlenebb munkatársa volt, nevére mi már tíz évvel ezelőtt felfigyeltünk, hisz amikor a VMMSZ-t a Gyurcsány-kormány Kisebbségekért Díjjal tüntette ki, e fiatal munkatársának érdemeit, fáradságot nem ismerő terepmunkáját a Magyar Szónak nyilatkozó Dudás már, más kollégáival együtt, akkor külön is kiemelte.

Megválasztása után az új VMMSZ-elnök interjút adott Vajdaság egyetlen magyar napilapjának, a Magyar Szónak. Az elkövetkezendőkben a „A fáradhatatlan tenni akarás kell, hogy vezéreljen” címmel közreadott szókérését kívánjuk ismertetni, mert abból kirajzolódik az elkötelezettsége és tettrekészsége, és az is, hogy a fiatal és ambiciózus új elnök minden bizonnyal nagyobb fordulatra fog kapcsolni a jövőben. Megismerve elképzeléseit, terveit hisszük, hogy látványos elmozdulás lesz mihamarabb nemcsak a programszervezésekben, azok népszerűsítésében, hanem a szövetség kommunikációjában is. A címadó idézet, az elnöki hitvallás ezt sejteti, s bízunk abban, hogy ennek jegyében kezdődik meg a VMMSZ működésének újabb szakasza.

Mielőtt rátérnénk a beharangozott bemutatkozó beszélgetésre, engedtessék meg nekünk egy jobbító szándékú észrevétel.

Nem tagadható: egy életképes, magára adni akaró országos ernyőszervezetről sokat elárul a honlapja. Számunkra, s ezzel bizonyára nemcsak mi vagyunk így, nem tett túl jó benyomást, hogy az ide kattintva elérhető VMMSZ-tevékenységtükör rég idejétmúlt eseményekről számol be csaknem minden aloldalán, de van olyan tájékoztató felület is, például a Szervezetek menüpont, aminek feltöltése 2013 óta várat magára.

Szólnunk kell továbbá arról is, hogy a Hírek és Felhívások menüpontban egyetlen idén januárban közzétett felhívással találkoztunk, a többiek zöme nem is annyira a tavalyi, inkább tavalyelőtti vagy még régebbi rendezvényekről adnak tájékoztatást. Ha hinni lehetne e honlapnak, akkor szomorúan kellene tudomásul venni, hogy utoljára 2012-ben került sor Vajdasági Magyar Ünnepi Játékokra. Viszont jól tudjuk, ez nem igaz, hisz a hagyományosan minden ősszel megtartott nagyszabású rendezvényre azóta is, így tavaly is, október elsejei kezdettel sor került, s bizonyára az idén sem marad majd el, csak a honlap karbantartói „titkolták”. Hasonlóképpen példálózhatnánk egyéb, nagyon „poros” hírekkel, tájékoztatókkal, esemény-beszámolókkal, de nem folytatjuk a sort, mert hiszünk abban, hogy az új elnök és megújult csapata is rádöbben: amennyiben saját „névjegyük” ma zömmel, három-négy évvel ezelőtti történésekről vagy ennél is korábbiakról szól, arra nincs és nem is lehet mentség.

A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség 25 évvel ezelőtt alakult meg a hetvenéves Vajdasági Magyar Kultúrszövetség utódszervezetként azzal a céllal, hogy „életre keltse a Vajdaság minden zugában kihalóban levő magyar kultúrértékeket”.

Természetes volt, hogy az interjú indító kérdése arra vonatkozott: napjainkban miként lehet megfelelni ennek, az elődök által kőbe vésett kettős elvárásának, a további értékőrzésnek és értékteremtésnek.

Válaszában a szövetség új első embere az elmúlt negyedszázadot átfogó visszatekintésében nem mulasztja el megemlíteni, hogy a fő érdem azoké a közösségi ügyek iránti elköteleződött délvidéki honfitársaié, akik Vajdaság-szerte a „teremtők” voltak, de sokat jelentett a VMMSZ életében, hogy „támogatóként és hű barátként” számíthatott az egykori budapesti kulturális minisztériumra, majd a hajdani Határon Túli Magyarok Hivatalára, akárcsak az EMKÉ-re, a Csemadokra és a többi Kárpát-medencei partner ernyőszervezetre.

„A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség 1992-ben olyan lendülettel, olyan mértékű összefogással és egymásra figyeléssel alakult meg, s kezdte meg a munkáját, amely a mai napig lendületet, erőt ad, s amely a közösségi ügyeink iránti elköteleződésre, az önszerveződésünkben való hitre tanít. Minden közösség, hála istennek, a magáénak tud olyan személyeket, akiknek munkája, öröksége mind a mai napig hat. Teremtők voltak ők, művelődési, ifjúsági egyesületeket, dalárdákat, néptáncegyütteseket, kerekasztalokat, anyanyelvápoló csoportokat, apró könyvtárakat, szellemi műhelyeket, „Isten háta mögötti Istennek házait”, a térség értékeit bemutató nagyrendezvényeket álmodtak meg, hoztak létre, feltételeket teremtettek hosszú távú működésükhöz. S ezek a személyek ott voltak a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség alakulásánál, testületeiben, különböző szakági munkatestületeiben. Egy olyan szervezet létrehozásában is részt vállaltak tehát, amely a saját, a legfontosabbnak tekinthető ügy szervezésére, összehangolására, összefogására, koordinálására vállalkozott: magyar közösségi életünk szervezésének megannyi területén kívánt, tudott az elejétől kezdve társ, partner, támasz, segítő testvére lenni. De úgy gondolom, erről leginkább a még élő építő és alapító tagok tudnának méltó módon és ennél jóval teljesebben szólni. A huszonöt éves, jubileumi ünnepség keretében egy-egy díszoklevéllel igyekeztünk nekik is megköszönni ezt az erőn felüli munkát, ahogy fogalmaztunk: azt az értékteremtő és állhatatos munkát, magyarságszolgálatot, amellyel részt vállaltak és mind a mai napig részt vállalnak, segítik a Szövetséget kitűzött céljainak megvalósításában, nélkülözhetetlen módon járulva hozzá ezáltal a vajdasági magyarság nemzettudatának és közösséghez tartozásának erősítéséhez, szellemi örökségének megmaradásához. Azért a támogatásért, mindennapi alkotó-teremtő munkáért mondunk köszönetet, amellyel a megmaradásunkban, a gondoskodó és marasztaló szülőföldben való hitet erősítik közösségünk megannyi tagjában.

Dudás Károly elnökként, dr. Szöllősy Vágó Laci bácsi főtitkárként, ki alelnökként, elnökségi tagként, ki a színházművészet, az irodalom, a köz- és felsőoktatás világából, ki a kisközösségi élet szervezőjeként segítve ott volt a színjátszók seregszemléjének kigondolásakor, útjára bocsátásakor, az Ünnepi Játékok újraálmodásakor, a tóthfalusi táborok, a különböző oktatói, művészeti vezetői képzések, iskolák megindításakor, díjak alapításakor, a Durindó- és Gyöngyösbokréta-mozgalom tovább erősítésekor. Az akkori kulturális minisztérium, majd a Határon Túli Magyarok Hivatala pedig támogatóként és hű barátként. S ott voltak, itt vannak mind a mai napig a Kárpát-medencei partnerek, ernyőszervezetek, intézmények, nemzet- és sorstársak.

És még annyi mindent és mindenkit volna szükséges sorolni… Ha mindezt összegezni próbálnánk, ha tehát azokat az értékeket próbáljuk felmutatni, arról az alapról próbálunk beszélni, amelyek a további munkát, építkezést egyáltalán lehetővé teszik – még akkor is, ha ez nagyon patetikusan is hangzik – akkor az a Cs. Simon István-i szakadásig feszülő gyökér, vagy az Erdei Ernő-sorok örök érvényű nem-megalkuvása (Nem eladó / a rőt kopjafák szent emléke / a ringó bölcsőből szálló dal, / az ezeréves szív futama / s az időt alkotó viadal!), az a tanítás tehát, hogy otthon kell akarnunk lenni egymás hétköznapjaiban, otthon kell tudnunk lenni egymás mindennapjaiban, az ünnepek szentségében – úton lenni állandóan, hogy kiderüljön, minden következő ház az: otthon. Hogy kiderülhessen: hazaérkeztünk, megint és újból és újból.”

Most, hogy két és fél évtized után lezárul a „Dudás-korszak” a VMMSZ történetében és Sutus Áron személyében új elnök került a művelődési szervezet élére, kérdések egész sora merül fel az interjú készítőjében: „mi az, ami az eddigiek szerint fog tovább folyni és milyen változásokra lehet számítani. Módosulnak-e az eddig működő programok, tervben van-e újak megszervezése, társszervezése? A szövetség munkáját tekintve jelenleg hol, milyen területekre kell különösen nagy figyelmet fordítani? Milyen kihívásokkal kell megküzdeni?”

Sutus Áron számára nem kétséges, hogy az elnökváltás nyomán változásoknak kell bekövetkeznie a VMMSZ életében. „Lendületben kell tudnunk lenni és maradni – folyamatosan” – fogalmazta meg krédóját egy másik, szintén az elmúlt napokban adott interjújában. Ehhez elengedhetetlenül fontosnak ítéli a kulturális egyesület szervezettségének és hatékonyságának megerősítését, aminek sine qua non-ja a munkatársi gárda létszámának bővítése, a meg nem kerülhető fiatalítás, továbbá a nagyobb és kiszámítható anyagi háttér biztosítása. Kedvező előjel számára, hogy a negyedszázados ünnepségen az anyagi támogatásra is ígéretet kapott a legilletékesebbektől, a Nemzetpolitikai Államtitkárság itt jelenlévő képviselőjétől és az egykori mentorától, Hajnal Jenőtől, a Magyar Nemzeti Tanács első emberétől.

Íme, hogyan hangzik a Tápai Renáta kérdésözönére adott válasza, melyet a benne foglaltak alapján tekinthetünk egy négyéves elnöki mandátum koncepciózus programnyilatkozatának.

„A Művelődési Szövetség 2006 elején az előző válaszomban kibontott szolgálat végzésének megerősítése céljából két munkatársat alkalmazott irodavezetői és közművelődési szakmunkatárs munkakörben. Ekkor kerültem én is oda. Igyekeztünk a rendezvényeket, programokat, másik részről az ügyvitelt szisztematikusabbá tenni, olyat keretekbe ágyazni, hogy segítsük, még gördülékenyebbé tegyük a már folyó terebélyes munkát. Óriási szerencsének tartom, hogy Szöllősy Vágó Laci bácsi mellett dolgozhattam, atyai, nagyatyai tanításai máig kísérnek, gondolkodásmódomat, a szülőföldben, annak megtartó erejében való hitemet, azokat a normákat, azokat az egyszerű regulákat, amelyeket a Szózat második sora gyönyörűen foglal egybe, tőle tanultam. Tőle is. A másik ilyen személy az életemben mgr. Hajnal Jenő.

Mindezt azért tartottam fontosnak itt elmondani, mert ezek az évek, ezek a tanítások mutatták fel és meg számomra, mit jelent a népszolgálat, miként működik a népművelői lélek… Ez az az irány, amely utat mutat, amely mutatja az előrét: a vállalt, a már magától értetődő kötelesség végzését.

Természetesen, hogy ez intézményszerűen működjön, egy jól szervezett csapatra, munkaközösségre is szükség van. Ennek további építésén, kialakításán, újjászervezésén dolgozni kell.

Mindehhez az anyagi alapokat is meg kell tudni teremteni. Ilyen vonatkozásban 2010 óta érezhetjük magunkat biztonságban: az anyaország, pontosabban Magyarország nemzeti-polgári kormányának Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Magyar Nemzeti Tanács kiszámítható működési támogatást biztosít, különít el számunkra.

A munkaközösség megerősödése azt tudná jelenteni, hogy a Művelődési Szövetség még több területen tudná az egyesületek, művelődési szervezetek munkáját segíteni, még több rendezvény megszervezését tudja majd felvállalni, társszervezőként bekapcsolódni, a Kárpát-medencei ernyőszervezetekkel közös programok szervezésében még erőteljesebben bekapcsolódni, a terepet járni folyamatosan, a szórványközpontok munkatársaival, mint egyenrangú partnerekkel közösen ötletelni, támogatást és támaszt nyújtani, ott lenni minél több rendezvényen, találkozón, seregszemlén, korosztályos megmérettetéseken…

És végtelenül fontos a naprakész közművelődési információs adatbank működtetése, az, hogy azonos súllyal mutassuk fel és be a magyarlakta közösségek életét, programjait, terveit, felhívásait, hogy egy-két napon belül minél több közösségnek tudjunk segíteni pályázatírásban, elszámolásban, szakember megválasztásában és kiküldetésének megszervezésében. S persze elkerülhetetlen, hogy ne beszéljünk lélekszámfogyásunkról: ennek tekintetében úgy szeretnénk dolgozni, akként szeretnénk a tagszervezeteink, illetve a többi művelődési egyesület mellett állni, hogy a hétköznapokat méltósággal lehessen megélni, hogy az öröm, az együvé tartozás felemelő érzése visszaköltözzön az imádsággal is megszentelt művelődési házak falai közé – ameddig csak lehet. A fáradhatatlan tenni akarás kell, hogy vezéreljen minket.

Most is épp öt különböző rendezvény, képzés, tábor, műhelymunka-bemutató, de pályázatírásban, szórványban újjáalakult művelődési egyesület munkájának segítése történik. Azt tudjuk erre mondani, hogy kegyelmes dolog. Hisz van kérdés, kérés és válasz. S mindez oda-vissza tud működni!”