Kétnapos gyászt hirdettek Kárpátalján az elesett kárpátaljai katonák emlékére

Kétnapos gyászt hirdetett Kárpátalján Hennagyij Moszkal, a megye kormányzója pénteken a kelet-ukrajnai harcokban a héten elesett két kárpátaljai katona emlékére.

A kormányzó Moskal.in.ua című hivatalos honlapján közzétett rendelete értelmében a pénteki és szombati gyásznapokon félárbócra eresztik az állami lobogót a közigazgatási épületeken, az államhatalmi szervek és a helyi önkormányzatok korlátozzák szórakoztató rendezvények megtartását, a rádiók és televíziók szórakoztató műsorok sugárzását a megyében.

Hennagyij Moszkal a honlapján emlékeztetett arra, hogy a napokban a Donyec-medencében folyó harcokban a munkácsi 128-as dandár két kárpátaljai katonája esett el. Kedden ellenséges aknatűzben vesztette életét a 22 éves Balázs Zoltán királyházai születésű szerződéses katona. Csütörtökön szakadár mesterlövész végzett a 21 éves Szerhij Hladkij mezőterebesi (Sztrabicsovo) illetőségű, ugyancsak szerződéses állományú tizedessel.

Balázs Zoltánt csütörtökön katonai tiszteletadás mellett búcsúztatták el szülőfalujában, Királyházán, és helyezték örök nyugalomra a közeli Nagyszőlősön, ahol feleségével és kétéves kislányával élt. 

Kimaradt?