Thomas Greminger lett az EBESZ főtitkára

Thomas Greminger lett az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) új főtitkára, miután az ötnapos vétóidőszak alatt egy kifogás sem érkezett a svájci diplomata jelölése ellen – közölte a szervezet osztrák elnöksége kedden.

A Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Irodájának (ODIHR) igazgatója, Ingibjörg Sólrún Gísladóttir, Izland korábbi külügyminisztere lett, a kisebbségi főbiztosi feladatokat az eddigi EBESZ-főtitkár, Lamberto Zannier látja el, a médiaszabadság-képviselő posztját pedig Harlem Désir, a francia külügyminisztérium EU-ügyekért felelős államtitkára tölti majd be.

Az 56 éves, végzettségére nézve történész, közgazdász és politológus Thomas Greminger 2014-ben a svájci elnökségi év alatt vezette az állandó tanács üléseit a bécsi Hofburgban, és elismerést szerzett az ukrajnai konfliktus kirobbanása után végzett válságkezelési tevékenységével. Az ő irányítása idején döntött az EBESZ 2014 márciusában arról, hogy történetének legnagyobb misszióját, ezerfős megfigyelőcsoportot küld Ukrajnába.

Sebastian Kurz, az EBESZ soros elnökségét jelenleg betöltő Ausztria külügyminisztere üdvözölte a döntést, és arról beszélt, hogy Greminger az ukrajnai válság kezdetén támogatását és hozzáértését bizonyította tárgyalópartnerként és közvetítő félként egyaránt.

Lamberto Zannier hat éven keresztül volt az 57 tagállamból álló szervezet főtitkára, hivatali ideje július elsejével járt le, azóta senki nem töltötte be a posztot. Korábban úgy nyilatkozott, a szervezeten belüli megosztottság jele, hogy utód nélkül hagyja el hivatalát.Az EBESZ történetében most először maradt néhány napra főtitkár nélkül.

A szervezet többi vezető pozíciójának utódlásáról már február óta zajlottak a tárgyalások – egészen a múlt hétig eredménytelenül. A szervezet ekkor tartotta ugyanis az informális külügyminiszteri találkozóját, amelyen Sebastian Kurz bejelentette a lehetséges jelölteket, akiket az EBESZ állandó tanácsa is előterjesztett.

Kapcsolódók

Kimaradt?