Ferenc pápa nevelő célzatú ajándékot adott Donald Trumpnak

Ferenc pápa félórás magánbeszélgetést folytatott szerdán a Vatikánban Donald Trump amerikai elnökkel, és utána a hagyományoknak megfelelően megajándékozták egymást.

Találkozásukkor az amerikai elnök a helyszínen tartózkodó újságírók beszámolója szerint azt mondta: nagy megtiszteltetés számára, hogy találkozhat a katolikus egyházfővel. A pápa ekkor csak annyit mondott, hogy „Isten hozta!”. A közös fotózás után elvonultak a magánbeszélgetésre. A találkozó az elnöki találkozókra előírt húsz perces vatikáni protokollidőnél hosszabb, mintegy harminc perces volt, ami szívélyes találkozóra utal.  Utána Ferenc pápának bemutatták a kíséret tagjait is, majd egy újabb fénykép készült, amelyen Trump felesége, Melania, Ivanka nevű lánya és veje, Jared Kushner is szerepelt. 

Ferenc pápa ajándékba adta az amerikai elnöknek első önálló körlevelét, a klímaváltozásról szóló Laudato Si (Áldott légy!) címűt, újévi békeüzenetének egy példányát és egy olajágat ábrázoló medált - közölte a Vatikán. Az AP amerikai hírügynökség szerint ezek az ajándékok bizonyos fokig Ferenc pápaságának és prioritásainak meghatározó jelképei, és éles ellentétben állnak Donald Trump politikájával és kampányígéreteivel, különösen a környezetvédelemmel és a jövedelemegyenlőtlenséggel kapcsolatban. 

Trump ajándéka egy nagy kék dobozban volt. Az elnök azt mondta a néhai amerikai fekete polgárjogi harcosra utalva: "Könyvek Martin Luther Kingtől. Úgy gondolom, tetszeni fognak önnek, remélem". 

Távozáskor Donald Trump azt mondta a pápának, nem felejti el, hogy mindannyiunknak békére van szüksége. 

Az újságírók észrevették, hogy Ferenc pápa nagyon figyelmesen fogadta a szlovén származású Melania Trumpot, és elmondta neki, mennyire kedvel egy szlovén édességet, a poticát. 

Az amerikai elnököt Pietro Parolin bíboros, szentszéki államtitkár és a vatikáni külügyminiszterként ismert Richard Gallagher érsek is fogadta. A vatikáni közlemény szerint a "szívélyes" megbeszéléseken a felek elismerésüket fejezték ki a Szentszék és az Egyesült Államok közötti jó kétoldalú kapcsolatokért. Hangsúlyozták közös elkötelezettségüket az élet védelme, a vallás- és a lelkiismereti szabadság mellett. A felek "békés együttműködést" szorgalmaztak állam és katolikus egyház között az Egyesült Államokban a lakosság érdekében az egészségügy, az oktatás és a migránsok ellátása terén is. A megbeszéléseken az aktuális nemzetközi politikai témákat is érintették, a béke ösztönzésével, a politikai tárgyalás és a vallásközi párbeszéd eszközeit említve. Kiemelt téma volt a közel-keleti helyzet, valamint a keresztény közösségek védelme. 

Melania Trump egy római gyermekkórházat keresett fel, amelyet a Vatikán működtet, Ivanka Trump pedig a Szent Egyed közösség római székhelyén az emberkereskedelemről rendezett konferencián vett részt.

Kimaradt?