Elkezdődött az elnökválasztás Szerbiában

Szerbiában vasárnap hét órakor megnyíltak a szavazóhelyiségek, ezzel megkezdődött az elnökválasztás a nyugat-balkáni országban. A 6,7 millió szavazójoggal rendelkező szerb állampolgár tizenegy jelölt közül választhat.

A közvélemény-kutatások eredményei alapján a legtöbb szavazatra Aleksandar Vučić jelenlegi kormányfő, a kormánypárti koalíció jelöltje számíthat. A valódi kérdés az, hogy meg tudja-e szerezni a voksok több mint felét, és így már az első körben győzni tud-e.Amennyiben egyik jelöltnek sem sikerül megszereznie a szavazatok ötven százalékánál eggyel több voksot, akkor 15 napon belül meg kell szervezni a második választási kört, amelyben az a két jelölt méreti meg magát, aki a legtöbb szavazatot kapta.

A felmérések szerint Aleksandar Vučić testhosszal megelőzi a többi jelöltet, azok ugyanis meg sem közelíthetik az 50 százalékos támogatottságot. A második helyre feltételezhetően Saša Janković volt ombudsman, vagy Vuk Jeremić volt külügyminiszter, az ENSZ Közgyűlésének egykori elnöke számíthat. A következő helyre pedig a várakozások szerint Ljubiša Preletačević Beli kerülhet, aki a szerb politikai rendszer visszásságaira kívánt rámutatni, amikor viccpártja támogatásával beszállt az elnöki székért vívott harcba.A választópolgárok 20 óráig adhatják le voksaikat, az első, nem hivatalos eredmények 22 óra körül várhatók, a végleges eredményeket pedig az urnazárást követően 96 órán belül közlik. Szerbia területén összesen 8253 helyen, Koszovóban 90, míg a világ más országaiban 53 helyen lehet szavazni.

Tomislav Nikolić hivatalban lévő köztársasági elnök mandátuma május 31-én jár le, a mostani választást megnyerő jelölt így leghamarabb június elsején teheti le államfői esküjét. Tomislav Nikolić korábban kijelentette: amint letelik elnöki mandátuma, benyújtja nyugdíjaztatási kérelmét, a politikai életből azonban nem vonul ki.

Kapcsolódók

Kimaradt?