Trump az év végéig előrelépést vár a NATO-kiadások növelésében

Donald Trump amerikai elnök még az év végéig "valódi előrelépést" vár a NATO-tagállamok védelmi kiadásainak emelésében - jelentette ki Mike Pence alelnök hétfőn Brüsszelben, miután Jens Stoltenberggel, a szövetség főtitkárával egyeztetett.

"Az Egyesült Államok teljesíti a részét, Európa védelméhez ugyanakkor a mi elkötelezettségünk mellett Európa elkötelezettségére is szükség van" - közölte Pence a sajtóértekezleten. "Az Egyesült Államok elnöke és az amerikai nép arra számít, hogy a szövetségeseink megtartják a szavukat és többet fognak tenni a közös védelmünk terén. Az elnök valódi előrelépésre számít 2017 végéig" - fogalmazott.

James Mattis amerikai védelmi miniszter az előző héten kiemelte, az észak-atlanti katonai szervezetnek pontos menetrendet kell elfogadnia, amelyben meghatározza, hogy a tagállami kormányoknak mikorra kell teljesíteniük a vállalásaikat.

A NATO tagjai 2014-ben vállalták, hogy 2024-ig a hazai össztermékük (GDP) legalább 2 százalékának megfelelő összegre emelik védelmi kiadásaikat. Ezt a szintet tavaly mindössze öt ország - az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Lengyelország, Görögország és Észtország - érte el.

Mike Pence korábban Donald Tuskkal, az Európai Tanács és Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság elnökével, valamint Federica Mogherinivel, az unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjével folytatott megbeszélést. Szakértők szerint Pence-nek az EU és NATO iránti amerikai elkötelezettségről szóló kijelentései az európai vezetők megnyugtatására szolgálhattak, akiket komoly aggodalommal tölt el a két szervezetet illető amerikai álláspont megváltozása.

Kapcsolódók

Kimaradt?