Emberiesség elleni bűnökkel vádolják Rodrigo Dutertét

A világ vezetőinek meg kellene fontolniuk, hogy szankciókat léptessenek életbe a Fülöp-szigetek ellen, a Nemzetközi Büntetőbíróságnak pedig emberiesség elleni bűnök miatt kellene vizsgálatot indítania Rodrigo Duterte fülöp-szigeteki elnök ellen - mondta Leila de Lima szenátor, az ország korábbi igazságügyi minisztere a The Guardian című brit baloldali lapnak.

De Lima a lapnak úgy fogalmazott, úgy érzi, veszélyben van az ő élete is, pusztán amiatt, hogy meg meri kérdőjelezni az elnök hadjáratát a drogkereskedők és kábítószer-használók ellen. Duterte nyári hivatalba lépésekor gyakorlatilag szabad kezet adott a hatóságoknak és a lakosságnak, hogy végezzenek azokkal, akikről azt gyanítják, hogy kábítószerrel kereskednek vagy drogosok. Azóta 3800 ember halt már meg, Duterte politikáját pedig a lakosság túlnyomó többsége támogatja.

A szenátort a múlt hónapban eltávolították annak a bizottságnak az éléről, amely az önbíráskodó halálbrigádok ügyét lett volna hivatott felderíteni. Lakcíme és telefonszáma is nyilvánosságra került. Ezért retteg, hogy megölik. Elköltözött otthonról, és heteken át mint egy betörő, úgy surrant be a saját otthonába. A telefonjára több mint kétezer gyalázkodó üzenet és halálos fenyegetés érkezett. A vizsgálat miatt Duterte először lemondásra szólította őt fel, majd azt mondta neki, hogy akassza fel magát.

Duterte korábban arról beszélt, hogy szívesen lemészárolna hárommillió drogost, és arra bátorította a lakosságot, hogy maguk végezzenek a drogfüggőkkel és a kábítószer-kereskedőkkel. A vérengzésnek áldozatul esett ártatlanokat és gyerekeket Duterte "járulékos kárnak" nevezte. A legfiatalabb áldozat egy ötéves gyerek volt, akinek a nagyapját akarta megölni egy maszkos fegyveres. 

A halálbrigádok létét hivatalosan tagadja a manilai kormány. Leila de Limát viszont azzal vádolják, hogy drogbárókkal áll kapcsolatban, igazságügyi miniszterként társtettes volt a Bilibit börtönben zajló drogkereskedelemben, s ennek bevételeiből a fogva tartottak támogatták szenátusi kampányát. Azzal is megvádolták, hogy a sofőrje a szeretője, aki egyben azért is felel, hogy begyűjtse a de Limának szánt kenőpénzt. A szenátor szerint mindebből egyetlen szó sem igaz, mindez csak az ellene indított karaktergyilkosság része.

Kapcsolódók

Kimaradt?