banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

A dzsihádisták továbbra is súlyos nemzetbiztonsági problémát fognak jelenteni

Hiába veszít területeket az Iszlám Állam nevű terrorszervezet a Közel-Keleten, a szélsőségesek a következő években továbbra is súlyos nemzetbiztonsági problémát fognak jelenteni az Egyesült Államoknak és Európának - mondta helyi idő szerint csütörtökön egy konferencián az FBI és a CIA vezetője.

„A fenyegetés, amely a következő öt évben meg fogja határozni az FBI tevékenységét, az a kalifátus eltiprásának hatása lesz” - húzta alá James Comey, a Szövetségi Nyomozó Iroda igazgatója. „Ahogy összeszorítjuk körülöttük a markunkat, az ujjaink között harcedzett gyilkosok százai fognak kicsusszanni, akik nem fognak meghalni a harcmezőn” - tette hozzá Comey, aki szerint sokan Nyugat-Európába próbálnak majd eljutni, ahol a tavalyi párizsi és a tavaszi brüsszeli merényletekhez hasonló terrortámadásokra készülhetnek, mások pedig Amerikába próbálnak majd meg eljutni, ezért kiemelten fontos az európai országokkal a hírszerzési információk megosztása.

A hazatérő dzsihadisták veszélyesek

James Comey arra is kitért, hogy ahogy az Iszlám Állam veszít területeiből, egyre kevésbé lesz képes arra, hogy ügyes propagandával vegyen rá „elfuserált embereket”, hogy erőszakcselekményeket hajtsanak végre. James Brennan, a Központi Hírszerző Ügynökség vezetője is a hazatérő dzsihadisták jelentette veszélyre figyelmeztetett. „Néhányan visszailleszkednek majd, és rájönnek, hogy rossz útra tévedtek, de lesznek közöttük olyanok, akik évekig kihívást jelentenek majd Amerikának és más kormányoknak is” - fogalmazott Brennan.

Irakban a kormányerők az Iszlám Állam által 2014-ben elfoglalt Moszul visszahódítására készülnek. Vincent Stewart tábornok, az amerikai katonai hírszerzés vezetője arra figyelmeztetett: ádáz harcokra kell számítani. „A városi hadviselés nem tréfadolog. Ez egy nagyváros, és két évük volt, hogy felkészüljenek a védelmére” - húzta alá Stewart, aki szerint a csata a következő 2-3 hónapban lesz.

Megerősítette ezt John Dorrian, az Iszlám Állam ellen küzdő nemzetközi szövetség amerikai erőinek szóvivője, aki közölte: ha az a cél, hogy az iraki csapatok az év vége előtt bevegyék Moszult, akkor „hamarosan” hozzá kell látni az akcióhoz.

Az észak-iraki nagyvárosban 3000-4500 dzsihádista lehet. Irakban jelenleg 4460 amerikai katona állomásozik, az elmúlt napokban több mint négyszáz embert vezényeltek Irakba Moszul hamarosan kezdődő ostroma miatt.

Kapcsolódók

Kimaradt?