Perel egy romániai nő, hogy kiskorúval a karján koldulhasson Ausztriában

38 ezer eurós büntetést szabott ki az ausztriai Voralberg tartomány bírósága egy romániai koldusra, mert az ismételt figyelmeztetés ellenére kiskorú gyerekkel a karján koldult - írja a The Local című angol nyelvű napilap.

A Mihaela Cristea névvel azonosított nő ügyvédje teljesen elrúgaszkodottnak, aránytalannak és törvénytelennek tartja az ügyfelére kiszabott büntetés összegét, hiszen - mind mondja - Cristea naponta 20-30 eurót tud csak összekoldulni. Anton Schaefer szerint a voralbergi parlament azért állapított meg ilyen magas összeget, hogy jogalapot teremtsen a koldusok kiebrudalására a tartománból. 

Erich Schwärzler néppárti (ÖVP) tartományi elnök is megszólalt a kérdésben, leszögezte, a törvényhozásban képviselt minden párt egyetértett azzal, hogy száműzni kell a csecsemőkkel és kiskorú gyerekekkel koldulókat az utcákról. Hozzátette: a 38 ezer eurós büntetés célja elrettenteni azokat, akik folyamatosan semmibe veszik a figyelmeztetést és kis gyerekekkel koldulnak.  , head of the local authority.

Mihaela Cristea az osztrák közszolgálati televíziónak elmondta, öt gyereke van Romániában és a napi 20-30 eurós keresetének legnagyobb részét haza kell küldenie ezeknek. 

Cristea támogatást kapott a voralbergi zöldektől, képviselőjük, Nina Tomaselli kritizálta a súlyos büntetést és arra szólított fel, hogy „térjenek vissza az ésszerűség határai közé”. 

A romániai nő ügyvédje arra számít, hogy amennyiben ügyfele fellebbezése sikerrel jár, akkor a voralbergi koldusásellenes törvény is megkérdőjeleződik, és a koldusok ismét kéregethetnek kiskorúval a karjukon. 

Kimaradt?