Gazdaságról és terrorizmusról tárgyal Putyin és Erdoğan

A kereskedelmi és a gazdasági kapcsolatok helyreállítását és a terrorelhárítást nevezte meg a kétoldalú csúcstalálkozó témáinak Vlagyimir Putyin orosz elnök, mielőtt kedden Szentpéterváron fogadta török hivatali partnerét, Recep Tayyip Erdoğant.

A két vezető első ízben találkozott azt követően, hogy a török légierő tavaly novemberben légtérsértésre hivatkozva lelőtt egy szíriai bevetésen részt vevő orosz bombázót. A két ország gazdasági büntetőintézkedésekkel is súlyosbított elhidegülésének Erdoğan június végi bocsánatkérő levele vetett véget.

Az ellene július 15-én sikertelenül megkísérelt katonai puccs óta a török államfő most először látogatott külföldre. Putyin arról biztosította vendégét, hogy Oroszország mindig is ellenezte az alkotmányellenes fellépést. Erdoğan méltatta, hogy az orosz elnök közvetlenül az államcsínykísérlet után felhívta és támogatásáról biztosította őt, és kijelentette: a török nép az isztambuli tömegtüntetésen kinyilvánította, hogy demokráciában kíván élni.

 A török elnök hangsúlyozta, hogy a két ország viszonya "nagyon más időszak" előtt áll, és a két ország közötti szolidaritás segíteni fogja a regionális konfliktusok megoldását. Erdoğan ezzel a szíriai konfliktusra utalt, amelyben Moszkva és Ankara egymással szemben álló szereplőket támogat.

A két vezető kézfogását és a tanácskozás előtt elmondott rövid nyilatkozatait a Rosszija24 orosz állami hírcsatorna élőben közvetítette. A megbeszéléseken az előzetes tájékoztatás szerint szó esik egyebek között a Török Áramlat gázvezeték-projekt felélesztéséről, valamint az első török nukleáris erőmű megépítéséről is, amelyről még 2010-ben állapodtak meg.

Címlapi illusztrációnk forrása: rt.com

Kapcsolódók

Kimaradt?