Egy ember meghalt, öten megsebesültek egy londoni késelésben

Egy ember meghalt, öten megsebesültek egy késelésben London belvárosában csütörtökre virradó éjjel, a tettest, egy vélhetően mentálisan zavart 19 éves fiatal férfit elfogták a rendőrök.

A hatóságok reggeli tájékoztatása szerint a halálos áldozat egy hatvanas éveiben járó nő, akin már nem tudtak segíteni a Russell Square-en történt késelés helyszínére érkező mentők. Az elkövető két nőt és három férfit sebesített még meg - közölte a Scotland Yard.

A rendőrség szerint a késelő indítékai még nem ismertek, így a terrorista indíttatást sem zárják ki teljesen, de hangsúlyozták, hogy inkább a férfi mentális zavartsága állhat a bűncselekmény hátterében.

Londonban szerdán jelentették be, hogy habár nem számítanak küszöbönálló terrorista támadásra, de a közvélemény megnyugtatása és az elrettentés céljából növelik a fegyveres rendőrök számát a főbb nevezetességeknél. Mint közölték: az intézkedést a közelmúltban más európai országokban történt támadások, többek közt a 84 halálos áldozattal járó nizzai merénylet nyomán rendelték el.

Kapcsolódók

Kimaradt?