A Konstantini Szent György Lovagrend kitüntette Áder Jánost Londonban

A Konstantini Szent György Lovagrend Nagykeresztje kitüntetést vehette át a rend kedd esti londoni ünnepi rendezvényén Áder János magyar köztársasági elnök. Az államfő kétnapos londoni látogatásának záróeseménye volt az ősi lovagrend angliai és írországi delegátusa, Sir Anthony Bailey által adott díszvacsora.

A szerda hajnalba nyúló rendezvényen, amelyet a citybeli Draper's Hall dísztermében tartottak több száz meghívott vendég jelenlétében, Áder János felszólalásában kifejtette: olyan nemzetet képvisel, amely az angolokhoz hasonlóan büszke a hagyományaira, és meggyőződéssel hisz abban, hogy a múltja nemcsak a történelemkönyvek lapjaira tartozik, hanem képességeiben, vágyaiban, céljaiban él tovább.

Ennek jegyében hatvan évvel ezelőtt, 1956-ban éppen a magyarok verték az első szöget a kommunista diktatúra koporsójába, a világtörténelem egyik leggyilkosabb gépezete ellenében próbálva megvédeni Európa egyik legősibb értékét, a szabadságot - mondta a köztársasági elnök. Áder János szerint az egyenlőtlenek harcában a magyar nemzet nem győzhetett, de tragikusan szép példáját adta annak, hogy jó ügy érdekében olykor a reménytelen harcot is vállalni kell.

A magyar államfő azon a nagyszabású rendezvénysorozaton is részt vett londoni látogatása során, amelynek keretében bemutatták Nagy-Britanniában Becket Szent Tamás, Canterbury mártír érseke Esztergomban őrzött ereklyéjét.

A londoni magyar nagykövetség által szervezett programsorozat első napján, hétfőn Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek Áder János jelenlétében szentmisét mutatott be a Westminster székesegyházban, az angol-walesi katolikus közösség londoni főtemplomában, ahol a szertartás idejére elhelyezték Becket Szent Tamás ereklyéjét.

Kedden a Westminster-apátságban, az anglikán egyház londoni koronázó főtemplomának oltárán is elhelyezték Becket Szent Tamás Esztergomból hozott relikviáját. 

Az apátságot kedd este Áder János is felkereste, és megkoszorúzta az ismeretlen katona sírját.

A köztársasági elnök előzőleg David Cameron brit kormányfővel tartott kétoldalú megbeszélést a Downing Street-i miniszterelnöki hivatalban, elsősorban környezetvédelmi kérdésekről. A találkozó után Áder János magyar újságíróknak elmondta: felvetette Cameronnak - és felvetése kedvező hozzáállásra talált -, hogy a párizsi klímacsúcson elért megállapodás lendületét felhasználva, a világ tíz legnagyobb szennyezőanyag-kibocsátó országa, köztük Nagy-Britannia a következő három évben külön tárgyalásokat folytathatna, amelynek eredményeként a párizsi megállapodásban foglaltaknál is ambiciózusabb javaslattal állhatnának elő az első felülvizsgálati időpontra. Felvetette annak lehetőségét is, hogy a fejlett ipari országok alkotta Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) koordinálásával akár a hét vezető ipari hatalom (G7), akár a húsz legnagyobb ipari és feltörekvő gazdaság (G20) egyesítse kutatásait az alternatív energiaforrások felhasználásával megtermelt fölös energia költséghatékony és környezetbarát tárolásának technikai megoldására.

A brit EU-tagságról június 23-ára kiírt népszavazás röviden került szóba. Cameron kifejtette a megbeszélésen, hogy az új felmérések alapján a bennmaradást pártolók vannak többségben. A brit kormányfő bízik abban, hogy a népszavazás eredményében is a mostani felmérések tükröződnek majd - mondta a megbeszélés után Áder János.

Kapcsolódók

Kimaradt?