Donald Trump lázadással fenyegette saját pártját

Donald Trump két televíziós interjújában is arról beszélt szerdán délelőtt, hogy a Republikánus Párt nem tagadhatja meg tőle az elnökjelöltséget, annál is kevésbé, mert ha így lenne, az lázongások veszélyével fenyegetne. 

A New York-i üzletember, aki kijelentéseivel óriási vitákat kavar még saját pártján belül is, a keddi előválasztásokon négy szövetségi államban is diadalt aratott. Így az MSNBC televízióban azt jósolta, hogy nyárig, a republikánusok elnökjelölt-állító országos konvenciójáig meglesz az elnökjelöltséghez szükséges számú delegátusa, méghozzá minden nehézség nélkül. 

A CNN hírtelevízióban pedig már figyelmeztetően fogalmazott: ha a Republikánus Párt vezetői a konvención megpróbálnák megtagadni tőle az elnökjelöltséget, akkor "lázongások" várhatóak az országban. "Azt hiszem, hogy lázongásokkal kell szembenézni, én a nagy tömeget, emberek millióit képviselem" - állította a milliárdos. Egyúttal arra sürgette a republikánus politikusokat, hogy álljanak be mögé, őt támogassák, mert csakis ő képes legyőzni Hillary Clintont. Trump azt állította: Clinton elnöksége "nagyon kínos lenne az országnak".         

Az eddigi előválasztásokon Trump az elnökjelöltséghez szükséges delegátusok 47 százalékát megnyerte, ám a még hátralévő előválasztásokon a delegátusok 54 százalékának megnyerésére volna szüksége, hogy meglegyen a többsége és automatikusan ő lehessen a párt elnökjelöltje. Ám választási  diadalai ellenére, a republikánusok vezető politikusai nem őt szeretnék a párt elnökjelöltjeként látni, és vizsgálják is annak lehetőségét, hogyan lehetne megakadályozni a jelöltségét.

Ryan nem akar elnökjelölt lenni

Szerdán délelőtt John Boehner ohiói republikánus politikus, a képviselőház korábbi elnöke nyilatkozatban közölte, hogy ő semmiképpen nem támogatja Trump jelölését, és szívesen látná utódját, Paul Ryan jelenlegi házelnököt a Republikánus Párt elnökjelöltjeként.

Nem ez az első eset, hogy vezető republikánus személyiségek Ryant kérik fel, hogy induljon az elnökjelöltségért, de a wisconsini politikus ezt eddig mindig elhárította, igaz, kedden sejtetni engedte, hogy talán mégis vállalná, ha a konvención az ő neve merülne fel elnökjelöltként. Ám szerdán a szóvivője útján jelezte: mégsem akar republikánus elnökjelölt lenni.     

Trump egyébként az MSNBC-ben bejelentette, hogy a következő elnökjelölt-aspiránsi tévévitán - amely hétfőn lesz - nem vesz részt.

Kapcsolódók

Kimaradt?