„Papírpocsékolás” az eltűnt maláj gépről készült új jelentés

Újabb jelentést adtak ki kedden a malajziai légitársaság eltűnt MH370-es utasszállítójáról, de a dokumentum az áldozatok hozzátartozói szerint csak „papírpocsékolás”, a nyomozók ugyanis nem derítettek fényt eddig ismeretlen információra.

A mindössze 3 oldalt kitevő új jelentésből sem derült ki, miért tűnt el a 239 utast és személyzetet szállító Boeing 777-200-as repülőgép 2014. március 8-án hajnalban a radarról, és mi játszódhatott le a fedélzeten. A Malaysia Airlines 9M-MRO lajstromjelű, Kuala Lumpur és Peking között közlekedő járatának a Thai-öböl felett veszett nyoma.

Az Ausztrál Tengerészeti Biztonsági Hatóság (AMSA) által 2014. március 18-án közzétett felvétel a Malaysia Airlines, malajziai légitársaság eltűnt MH370-es járatszámú repülőgépe utáni keresés újabb területeiről (a megjelölt rész középen) a Dél-indiai-óceánon Ausztrália közelében. 

„Papírpocsékolás”, „értéktelen fecni” - jellemezte a beszámolót Grace Nathan, aki édesanyját vesztette el a szerencsétlenségben.

„Torkig vagyok az egésszel” - mondta Li Kim Fart, akinek felesége légiutas-kísérő volt a gépen. „A hatóságoktól csak értelmetlenségek jönnek” - tette hozzá.

A nyomozók nem tértek ki a délkelet-afrikai partoknál tavaly júliusban előkerült eddigi egyetlen beazonosított roncsdarab vizsgálatára. Azonosításra vár egy további, Mozambik közelében nemrég előkerült darab.

A maláj és az ausztrál kormány továbbra is bizakodik a teljes roncs megtalálásában, amely után az Indiai-óceánon kutatnak különleges hajók, víz alatti eszközök és szonártechnológia segítségével.

A keresés során a 120 ezer négyzetkilométeres lehetséges becsapódási felület háromnegyedét már átvizsgálták, a kutatás várhatóan júliusban zárul le.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?