Bulgária az UNESCO főigazgatóját javasolja az ENSZ főtitkári posztjára

Bulgária bejelentette, hogy Irina Bokovát, az UNESCO főigazgatóját javasolja Ban Ki Mun utódjául az ENSZ főtitkári posztjára. A 63 éves bolgár diplomata 2009 óta az első nőként vezeti a világszervezet nevelésügyi, tudományos és kulturális szervezetét, tisztségében a második mandátumát tölti, megbízatása 2017 végéig szól. Ő lehetne az ENSZ első női és első kelet-európai főtitkára.

„Kétszer választottak meg erős vetélytársakkal szemben (...) Tudom, hogy kell megnyerni az ENSZ-beli választásokat” – mondta a diplomata nemrég a bolgár Nova televíziónak.

Bokova korábban volt már országa párizsi és monacói nagykövete, majd UNESCO-nagykövete 2005 és 2009 között, mielőtt ugyanott főigazgatóvá választották. A kommunista családban nevelkedett Irina Bokova a bolgár rendszerváltás után a szocialista párt parlamenti képviselője lett és a bolgár–európai uniós kapcsolatok koordinátora volt 1995 és 1997 között. Ebben a funkciójában úttörő szerepet vállalt Bulgária 2007-es EU-csatlakozásában.

A világszervezet tavaly decemberben intézett felhívást tagállamaihoz, hogy az átláthatóság jegyében nyilvánosan nevezzék meg jelöltjüket a főtitkári posztra. A dél-koreai Ban Ki Mun mandátuma ez év végén jár le. A világszervezet szokásjoga szerint a főtitkári posztra a világ egyes régióinak országai rotációs rendszerben jelölhetnek diplomatát, és a következő ciklusban – most először – a kelet-európai térség lesz soron.

A szlovén sajtó szintén kedden számolt be arról, hogy Szlovénia hivatalosan Danilo Türk volt államfőt jelölte az ENSZ főtitkári posztjára.

Kapcsolódók

Kimaradt?