Putyin bekeményít az Iszlám Állammal szemben

Vlagyimir Putyin orosz elnök hazája vezető katonai tisztségviselőivel tanácskozva elrendelte pénteken, hogy az orosz erők "nagyon szigorúan" lépjenek fel, ha támadás éri őket az Iszlám Állam (IS) dzsihadista szervezet elleni harcuk közben Szíriában.

„Bármilyen fegyveres erőt, amely fenyegeti az orosz egységeket vagy a földi infrastruktúránkat, azonnal meg kell semmisíteni” - jelentette ki az államfő a moszkvai védelmi minisztériumban tartott értekezleten.

Hozzátette, hogy a szíriai orosz kontingenst további repülőgépekkel és védelmi fegyverzettel erősítették meg. A szíriai orosz hadjárat célja Oroszország megvédése a szíriai szélsőségesektől, mert ők egyértelműen veszélyt jelentenek Oroszországra.

Putyin szavai szerint az orosz légierő segít összefogni a szíriai kormányerők és a Szíriai Szabad Hadsereg erőfeszítéseit, és az utóbbinak immár több egysége együtt harcol a terroristák ellen Homsz, Hama, Aleppo és Rakka tartományokban.

„Mi a levegőből támogatjuk őket, csakúgy, mint a szíriai hadsereg (a kormányerők), és segítjük őket fegyverrel, lőszerrel” - mondta Putyin.

Állítása mérsékelt szíriai felkelők, vagyis a Szíriai Szabad Hadsereg támogatásáról változást jelenthet Oroszország szíriai hadviselésében, mivel Moszkva - számos nyugati vád szerint - eleinte elsősorban a mérsékelt szíriai ellenzékre mért légicsapásokat, nem pedig az Iszlám Államra.

Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter az évösszegzőn beszámolt arról, hogy az orosz légierő már 4 ezer bevetést hajtott végre Szíriában, amióta - szeptember végén - megkezdte ottani harci tevékenységét. Elmondása szerint az orosz harci repülőgépek 8 ezer - Sojgu szóhasználatával – „terrorista” célpontot pusztítottak el.

Az AP amerikai hírügynökség jelentésében idézőjelbe tette a „terrorista” jelzőt, nagy valószínűséggel arra utalva, hogy a Moszkva által támogatott szíriai kormány terroristának bélyegez minden vele szemben harcoló erőt, köztük a mérsékelt felkelőket, és az orosz védelmi miniszter magáévá tehette ezt a retorikát.  

Kimaradt?