Szigorít a vízummentes beutazáson az Egyesült Államok

A vízummentes beutazási rend szigorításáról szóló törvényt fogadott el kedden az amerikai képviselőház a terrorveszélyre adott válaszként. A jogszabály vonatkozik az amerikai vízummentességi program által kedvezményezett 38 ország, köztük Magyarország állampolgáraira is.

A 130 halálos áldozatot követelő párizsi merényletek és a 14 emberéletet követelő San Bernardinó-i vérengzés hatására megalkotott törvényt elsöprő többséggel fogadták el a képviselők, és biztosra vehető, hogy a szenátus is jóváhagyja, illetve Barack Obama amerikai elnök is aláírja.

A törvény szerint ezentúl a vízummentességi program által kedvezményezett 38 ország, köztük Magyarország állampolgárai közül is vízumért kell folyamodniuk azoknak, akik az elmúlt öt évben Szíriában, Irakban, Iránban vagy Szudánban jártak. 

A törvény megköveteli a kedvezményezett országoktól, hogy osszák meg információikat az Egyesült Államokkal a terroristagyanús személyekről. A jogszabály szerint kizárhatók a programból azok az országok, amelyek nem működnek együtt kellőképpen az amerikai kormányzattal a nemzetközi terrorizmus elleni harcban.

Irak és Szíria nagy kockázatú országnak számít az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet ottani térnyerése miatt, Iránt és Szudánt pedig a terrort államilag támogató országok közé sorolták Washingtonban.

Kevin McCarthy, a szövetségi alsóház republikánus többségének vezetője felhívta a figyelmet arra, hogy tudomásuk szerint ötezren vannak olyanok, akik alanyai a vízummentes programnak, nyugati útlevéllel rendelkeznek, és jártak az elmúlt öt évben az említett országokban.

A vízummentességi program révén évente mintegy 20 millióan keresik fel az USA-t, és ők akár kilencven napig tartózkodhatnak az országban. Az 1986-ben megkezdett program az idegenforgalom fellendítését, és a szövetséges államokhoz fűződő kapcsolatok szorosabbra tételét szolgálta.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?