A vízumkérdésről is tárgyalt Borbély László az amerikai nagykövettel

Az Amerikai Egyesült Államok és Románia közötti stratégiai partnerség erősítéséről, a vízumkötelezettség feloldásának lehetőségéről, valamint a kelet-európai térség biztonságpolitikájáról egyeztettek kedden a képviselőház külügyi bizottságának tagjai Hans Klemm amerikai nagykövettel.

„A két ország közötti gazdasági, politikai, katonai szövetség nagyobb biztonságot jelent az egész régióra nézve. Románia részéről, 2004 óta, amióta az ország NATO-tagságot kapott, több mint negyvenezer katona vett részt különböző küldetésekben, és az ország is mindig aktív szerepet vállalt az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének munkájában” – hangsúlyozta a találkozón Borbély László, a külügyi bizottság elnöke.

A képviselő felszólalásában elmondta, lévén, hogy Románia az EU és a NATO keleti határát képezi, fontos, hogy ez a régió, a Fekete-tenger térségével együtt, fokozott biztonságot élvezzen, különös tekintettel az elmúlt hetek terrorcselekményeire.

A találkozón, a vízumkötelezettség feloldására is kitérve, Borbély elmondta: Romániában 2014-ben kevesebb mint 10 százalékos volt a vízumkérések visszautasításának aránya, ami mindenképp biztató jel. Hans Klemm amerikai nagykövet felszólalásában kifejtette: az Obama-adminisztráció részéről megvan a támogatottság az arányok csökkentésére, de a kérdésben az amerikai kongresszusnak kell döntenie.

„Lévén, hogy az Egyesült Államokban jövő évben választások lesznek, valószínű, hogy a kérdést majd az új adminisztrációnak kell megoldania” – fogalmazott Klemm, hozzátéve, az elmúlt hónapok migrációs eseményei az amerikai menekültügyi politikát is érzékenyen érintették, szigorítaniuk kellett programjaikon.

Borbély László kisebbségpolitikával kapcsolatos kérdésére válaszolva, Hans Klemm elmondta, az Egyesült Államok továbbra is kiemelt figyelemmel követik a romániai nemzeti kisebbségek és az egyházak jogainak tiszteletben tartását. 

Kapcsolódók

Kimaradt?