Semjén: 750 ezer állampolgársági kérelem, 700 ezer eskütétel

Elérte a 750 ezret az állampolgársági kérelmek száma, és a 700 ezredik ember is letette az  állampolgársági kérelt - jelentette be a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes az MTI-nek szerdán adott nyilatkozatában.

Semjén Zsolt a számok alapján tarthatónak látja azt a célt, hogy a ciklus végére, azaz 2018 elejére – a kedvezményes honosítással - meglegyen az egymillió új magyar állampolgár. Ők azok, akik korábban nem voltak magyar állampolgárok, de a magyar kultúrához kötődnek, beszélik a nyelvünket, és a felmenőik a Magyar Királyság területéről származtak – mondta.

Ezen kívül – folytatta a KDNP elnöke – a tervek szerint a ciklus végére megközelíti majd a százezret azoknak a száma, akik esetében nem honosítanak, hanem megállapítják az állampolgárságukat. Ők jellemzően olyanok, akiknek a szülei vagy a nagyszülei a mai Magyarország területéről mentek ki például az Egyesült Államokba, Kanadába vagy Ausztráliába. Ezek a leszármazottak születetten magyar állampolgárok - hiszen magyar állampolgártól származnak –, de nem volt megállapítva a magyar állampolgárságuk - ismertette.

A miniszterelnök helyettese a legszigorúbb államigazgatási folyamatnak nevezte az állampolgársági eljárást, amit azzal indokolt, hogy minden kérelmezőt legalább háromszorosan ellenőriznek: közigazgatási, közbiztonsági és nemzetbiztonsági kontroll alatt zajlik a procedúra.

Szavai szerint a honosítás a magyar állam történetében példátlan munka, amelyet „Magyarország a jövőben is töretlen lendülettel folytat”.

„Fontos látni azonban, hogy az utódállamok ellenérdekeltek a honosításban, ezért például dezinformációkkal igyekeznek azt akadályozni, de nem sok sikerrel, sőt úgy tűnik, mostanra többé-kevésbé ők is beletörődtek abba, hogy a honosítás egy példátlanul sikeres, elgáncsolhatatlan folyamat” – fogalmazott Semjén Zsolt.

Beszámolt továbbá arról, hogy a külhoni magyarok körében a konzulátusok konzuli napokat szerveznek – jellemzően kisebb településeken is – a honosítási eljárás intézése érdekében.

A kereszténydemokrata politikus hangsúlyozta azt is: a nemzetpolitika „egységes ívet alkot” 2010-től kezdve, amikor lefektették az alapokat az alkotmányban, az állampolgársági, valamint a nemzeti összetartozásról szóló törvényben. A kormány pedig egy jottányit sem fog változtatni e sikeres nemzetpolitikán – jelentette ki.

Semjén Zsolt jelezte ugyanakkor, hogy a nemzetpolitikai munka bővül. Erre példaként említette a Kőrösi Csoma Sándor-programot – amelyben magyarországi fiatalokat küldenek ki a diaszpóra magyar szervezeteihez, hogy segítsék azok közösségépítő munkáját –, továbbá a különböző, például a külhoni óvodákra, iskolákra fókuszáló tematikus éveket. Megjegyezte azt is, hogy nagy hangsúlyt kívánnak helyezni a külhoni fiatalok szakképzésének támogatására, valamint a gazdaságra, ami szerinte kulcsfontosságú az egzisztencia megteremtésében.

A miniszterelnök-helyettes végül nyomatékosította: Magyarország senkinek sem ad ki állampolgársági információt. Ezért arra biztat, hogy aki olyan országban él, amely nem ismeri el a kettős állampolgárságot – ilyen például Szlovákia –, az jöjjön át bátran Magyarországra, itt elintézik a honosítás államigazgatási eljárását, és megkapja a magyar útlevelét.

Jelezte azt is, hogy a Demokrácia Központok mellett megállapodtak az RMDSZ-szel is a honosítást támogató irodahálózatról, ami segít annak biztosításában, hogy a kérelmek száma változatlanul magas maradjon.

Kapcsolódók

Kimaradt?