Zeman: terroristasejtek is érkezhetnek a menekültekkel

A bevándorlók befogadása nagyon megkönnyíti az Iszlám Állam behatolását Európába a cseh államfő szerint, aki azt mondta: a nyugati országok "gyáván és bután" viselkednek, amikor elutasítják a nemzetközi katonai akciót a terrorszervezet ellen.

A bevándorlók befogadása nagyon megkönnyíti az Iszlám Állam terrorszervezet behatolását Európába - vélekedett Milos Zeman cseh államfő abban az interjúban, amelyet a Parlamentní.Listy.cz hírportál közölt hétfőn. Az elnök megismételte korábbi felvetését, hogy katonai beavatkozásra van szükség az Iszlám Állam ellen, s ehhez meg kellene nyerni az ENSZ Biztonsági Tanácsa állandó tagjainak beleegyezését.

"Ha az európai államok befogadják a menekülthullámot, akkor az egyik líbiai miniszter figyelmeztetése szerint is terrorista sejtek lesznek köztük, tehát mi a menekültek befogadásával tulajdonképpen nagyon megkönnyítjük az Iszlám Állam dolgát, hogy behatoljon Európába" - fejtette ki Zeman, aki határozottan ellenzi a közel-keleti és afrikai menekültek befogadását Csehországban és katonai akciót sürget az Iszlám Állam ellen.

Az államfő szerint a nyugati országok "gyáván és bután" viselkednek, amikor elutasítják a nemzetközi katonai akciót az Iszlám Állam ellen. Zeman megerősítette, hogy a katonai fellépésre vonatkozó javaslatát ősszel az ENSZ közgyűlésén is elmondja.  

Zeman a hét végén egy lakossági fórumon azt is kijelentette, hogy értesülései szerint az Iszlám Állam Csehországban is híveket toboroz. Bohuslav Sobotka miniszterelnök a nemzetbiztonsági tanács elnökségének ülése után vasárnap este cáfolta ezt az értesülést. Leszögezte, hogy a titkosszolgálatok információi nem erősítik meg Zeman kijelentését.

"Nem akarok iszlám államot Csehországban" - jelentette ki Zeman. Ugyanakkor visszautasította az amerikai külügyminisztériumnak az emberi jogok helyzetével foglalkozó éves jelentésében a címére megfogalmazott bírálatot. Az amerikai külügyminisztérium szerint a cseh államfőnek nem lenne szabad ilyen kijelentéseket tennie.

Kimaradt?