Az ellenzék a határzárról: „hogyan süllyedhettünk idáig?”

Miután bejelentették a magyar-szerb határon felállítandó 175 kilométer hosszú, négyméteres kerítés felállítását, Tóbiás József, az MSZP elnök-frakcióvezetője azt mondta, rosszul van attól a gyűlöletkampánytól, amit a Fidesz az elmúlt hetekben folytatott.

Az MSZP elutasítja a magyar-szerb határon felállítandó 175 kilométer hosszú, négyméteres kerítés felállítását, mert nem tartja jó eszköznek a menekültkérdés megoldására.  Tóbiás József, az MSZP elnök-frakcióvezetője szerdán Budapesten sajtótájékoztatón azt mondta, az európai határok védelméről egyeztetni kell az uniós tagállamokkal, közösen kell megvédeni minden menekültet, és közösen kell megvédeni Magyarország polgárait az illegális bevándorlóktól. Ehhez józan észre és szakmai egyeztetésre van szükség – hangoztatta.

Az ellenzéki politikus szerint Európában nem felépíteni kell a szögesdrótot, hanem ahogy 25 évvel ezelőtt is, lebontani azt. A kormány döntése méltatlan ahhoz a Magyarországhoz, amely már egyszer egyesítette Európát – tette hozzá. A megoldást firtató kérdésre Tóbiás József azt válaszolta, a kormánydöntéssel beismerték, hogy a határrendészeti, rendvédelmi szervek forráshiánya miatt, vagy politikai okokból kell ezt az utat választani. Hozzátette: modern eszközök segítségével elvégezhető lenne a zöldhatár védelme.

Hogyan süllyedhettünk idáig? – tette fel a kérdést a pártelnök. Majd úgy folytatta: rosszul van attól a gyűlöletkampánytól, amit a Fidesz az elmúlt hetekben folytatott. A nap folyamán bejelentett döntés felteszi erre a koronát – mondta. Tóbiás József közölte, az MSZP azt várja el a kormánytól, hogy Magyarországot, a magyar embereket megvédje minden eszközzel, de ugyanilyen fontos, hogy a magyarok továbbra is szabadon mozoghassanak az EU-ban, ne legyen még egy határ.

„Ha nincs kizáró ok, be kell fogadni őket”

A Magyar Liberális Párt (MLP) véleménye szerint a határra tervezett négyméteres kerítés terve embertelen és értelmetlen – írta az MLP az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében. Úgy fogalmaznak, hogy az Orbán-kormány szerdán bejelentett határzára ellehetetleníti a bevándorlók ügyének felelős és humánus megoldást. Hangsúlyozzák, hogy az MLP a szolidaritáson és a közös fellépésen alapuló európai megoldásban hisz. Igazi megoldás csak akkor lesz, ha a gyökereinél kezelik a bajt, erre pedig csak egy erős, egységes Európa lehet képes – hangsúlyozták.

A Liberálisok szerint mindazokat, akik valóban menekültek és nálunk akarnak letelepedni, méltányos eljárásban kell részesíteni, és ha nincs kizáró ok, be kell fogadni őket – hangsúlyozzák. Emellett az érintett országok együttműködésével, az EU és ENSZ felügyelete mellett minél hamarabb létre kell hozni nagy kapacitású befogadóállomásokat, ahova visszaküldhetőek azok, akik nem jogosultak a menekültstátuszra vagy most is a térségben várják, hogy bejussanak az EU-ba – közölték.

A Fidesz szerint a kormány az egyetlen felelős döntést hozta meg ma. Európa más országai is egyre szigorúbb lépéseket tesznek, ezért Magyarországnak is cselekednie kellett – olvasható közleményükben. "Ausztria, Németország és Franciaország lezárja belső határait a bevándorlók előtt, Ausztria és Németország 15 ezer bevándorló visszaküldéséről döntött Magyarországra, és hazánkba a hónap végéig a 60 ezret is meghaladhatja az illegális bevándorlók száma. Magyarország nem képes befogadni az illegális bevándorlókat, nem nézhetjük tétlenül a Magyarországra zúduló bevándorlóáradatot" – írják.

Jobbik: szükséges, de nem elégséges!

A Jobbik üdvözli, hogy a kormány "végre érdemi lépést jelentett be", felhívják ugyanakkor a kormány figyelmét, hogy ez a lépés bár rövid távon lassítani fogja az illegális bevándorlást, "ám a migránsok az embercsempész bandák segítségével közép- és hosszú távon új útvonalakat, más határszakaszokat fognak igénybe venni és azokon keresztül hazánkba szivárogni".

A határzár a párt szerint ugyanakkor nem jelent megoldást a Nyugat-Európából hazánkba visszatoloncolt tömegek által okozott problémákra sem, az ő sorsuk továbbra is bizonytalan. A Jobbik továbbra is nélkülözhetetlennek tartja a menekülttáborok zárttá tételét, az önálló határőrség visszaállítását és a visszafordíthatóság intézménye jogi garanciájának megteremtését.

Kapcsolódók

Kimaradt?